Váratlan dolog történt a magyar boltokban: erre nem sokan számítottak

agrarszektor.hu2026. április 27. 14:34

Az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb adatai szerint az elmúlt egy évben jelentősen csökkent a tej, a tejtermékek, valamint a sertés- és a csirkehús ára. Ezzel szemben a tojásért és a pulykahúsért többet kell fizetni a korábbi időszakhoz képest - írta meg az Infostart.

A nyerstej felvásárlási ára márciusban havi szinten 5, éves összevetésben pedig 28 százalékkal esett vissza. Ezzel egy időben az exportár még ennél is nagyobb mértékben, közel 38 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A kiskereskedelmi beszerzési árak szintén mérséklődtek. A 2,8 százalékos zsírtartalmú tartós tej ára 19 százalékkal, míg a 1,5 százalékosé 17,5 százalékkal lett alacsonyabb. Ugyancsak kevesebbe kerülnek a feldolgozott tejtermékek: olcsóbb lett többek között a vaj, a vajkrém, a trappista sajt, a kefir, a joghurt és a tehéntúró is.

A baromfipiacon vegyes kép rajzolódik ki. A tojás drágult: április közepén a ketreces tartásból származó termékek ára minimálisan, 0,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. A mélyalmos tojások esetében 4 százalékos áremelkedést mértek. A friss csirkehúsok feldolgozói értékesítési ára 5-10 százalékkal mérséklődött, emellett a vágócsirke termelői ára is folyamatosan elmarad a megelőző évétől.

A pulykahús ezzel szemben drágult, nagyjából a csirkehúsnál tapasztalt árcsökkenéssel megegyező mértékben. A sertéspiacon is egyértelmű áresés tapasztalható. A belföldi vágósertés termelői ára április közepére csaknem 19,5 százalékkal csökkent éves bázison. A heti árak tartósan a korábbi évek szintje alatt maradtak. Ez a tendencia egyértelműen megmutatkozik a nyers sertéshúsok feldolgozói és kiskereskedelmi beszerzési árainak mérséklődésében is.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
tojás, tej, baromfi, pulyka, árcsökkenés, élelmiszerárak, sertéshús, csirkehús, sertéspiac, nyerstej,