A kétnapos rendezvényre Arlingtonban, Virginiában került sor, ahol a szakértők egy egyre nehezebb farmgazdasági környezetet elemeztek. A bizonytalanságot tovább fokozta, hogy az U.S. Supreme Court pénteken hatályon kívül helyezte Donald Trump korábbi, széles körű vámintézkedéseit, amelyeket egy, eredetileg nemzeti vészhelyzetekre szánt törvény alapján vezettek be. A döntés nemcsak politikai vereséget jelentett az elnök számára, hanem a globális gazdaságra és az amerikai mezőgazdaságra nézve is komoly következményekkel járhat - írja a Reuters.
A „Farmer Bridge Assistance” program keretében 11 milliárd dollárt egyszeri kifizetés formájában juttatnak el a gazdálkodókhoz. A támogatás hektáralapú lesz azon termelők számára, akik a programban meghatározott 19 főbb szántóföldi kultúra valamelyikét termesztik. Emellett további 1 milliárd dollárt különítenek el a speciális - például zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó - ágazatok számára. Az USDA vezetője, Brooke Rollins bejelentette, hogy a pályázati folyamat a tervezettnél korábban, már hétfőn elindul. A jogosult termelők a tervek szerint február végéig megkaphatják az összegeket. Rollins szerint a források „hidat képeznek” a következő szezonig, amíg az új felvásárlási megállapodások és kereskedelmi egyezmények hatása érvényesül, illetve az inputköltségek csökkenése érzékelhetővé válik.
Az elemzők és szakmai szervezetek ugyanakkor figyelmeztetnek: az egyszeri támogatás nem kompenzálja teljes mértékben az elmúlt évek több mint 30 milliárd dollárra becsült veszteségeit. John Newton, az American Farm Bureau Federation alelnöke szerint a kifizetések ideiglenes megoldást jelentenek addig, amíg az agrártörvény módosításai ténylegesen éreztetik hatásukat a gazdaságok szintjén. Az USDA előrejelzése szerint az amerikai nettó farmjövedelem idén 0,7%-kal csökkenhet, annak ellenére, hogy a kormányzati támogatások a termelők jövedelmének közel 29%-át tehetik ki. Ez jól mutatja az ágazat támogatásfüggőségét a jelenlegi gazdasági környezetben.
A minisztérium várakozásai szerint a kukorica, a szója és a búza termelői árai a 2026/27-es szezonban enyhén emelkedhetnek, de továbbra is elmaradnak a közelmúlt csúcsértékeitől. Az előrejelzések szerint az átlagárak a következőképpen alakulhatnak:
- kukorica: 4,20 dollár/bushel
- szója: 10,30 dollár/bushel
- búza: 5,00 dollár/bushel
Ez mindössze 10 centes emelkedést jelent a jelenlegi szezonhoz képest, és jelentősen alacsonyabb szintet a 2022/23-as időszak árszintjénél. Justin Benavidez, az USDA vezető közgazdásza rámutatott: az elmúlt években rekordközeli szintet elérő eseti támogatások valóban segítettek a gazdálkodóknak talpon maradni a visszaesés idején, ugyanakkor valószínűleg hozzájárultak a termelési inputok árainak magasan maradásához is.










