A Greenwave Technology Kft. ügyvezető igazgatója szerint mint minden piaci szereplő, a mezőgazdaságban dolgozó gazdák is nyitottak az innovációkra, ám azt, hogy alkalmazzák is ezeket, az innovációról szerzett ismeretanyag, a tájékoztatások és az anyagi erőforrások határozzák meg. Schneider Tamás szerint az ágazat szereplői folyamatosan próbálnak olyan új megoldásokat keresni, amivel a termelésüket fokozhatják, a növénytermesztés biztonságát növelhetik. Emellett az utóbbi időben egyre több termelő gondolja azt, hogy minél kevesebb vegyszert kell alkalmazni, és a biotermelés irányába kell elmozdulni.
Ehhez sok új innováció jelenik meg a piacon, de nagyon nehéz megismerni, hogy melyik az, ami tényleges eredményeket hoz - jelentette ki a szakember, hozzátéve, hogy a fő probléma az, hogy az innovációk komoly anyagi forrást igényelnek, a gazdáknak viszont általában kétszer van bevétele a megtermelt javakból, és nagyon meg kell gondolniuk, milyen beruházásokat eszközölnek a következő időszakban.
A termelők számára nagyon fontosak a pályázati források, ám gyakran épp emiatt van az, hogy a kivárnak a beruházásokkal, és ha nem lesz ilyen pályázati kiírás, akkor elhalasztják ezeket a projekteket. Pedig lehet, hogy az adott innováció már egy év alatt behozná az árát - jelezte Schneider Tamás.
A szakember szerint gazdák jellemzően két ok miatt költenek egyre kevesebbet műtrágyára: egyrészt megpróbálják optimalizálni ezeknek az anyagoknak a használatát, másrészt pedig tudatosan igyekeznek minél kevesebb ilyen anyagot kijuttatni a földekre. Schneider Tamás elmondta, hogy a fejlesztésük elősegíti, hogy a termelőknek kevesebb inputanyagot kelljen alkalmazni. Mint fogalmazott,
az általunk kifejlesztett eszköz nanobuborékokat hoz létre, ami a földre kijuttatott tápanyagokat az öntözővízen keresztül sokkal hatékonyabban tudja eljuttatni a növényben. Azt vettük észre, hogy az ilyen vízzel öntözött növények kontrollált vízfelvételt csinálnak, vagyis nem szívnak fel minden vizet, ami kijut a természetbe, hanem csak annyit vesznek föl belőle, amire ténylegesen szükségük van.
A Greenwave Technology Kft. ügyvezető igazgatója szerint a jövőben az időjárásban egyre inkább a szélsőséges időjárási viszonyok gyakorisága fog az előtérbe kerülni, ezért mindenképpen fontos, hogy a gazdák megpróbálják azokat a technológiákat, innovációkat alkalmazni, amelyek hatékonyabb vízkijuttatást és vízmegtakarítást eredményeznek. Schneider Tamás azt is kifejtette, hogy a vállalat fejlesztése
olyan módon tudja segíteni a gazdákat, hogy alkalmazásával kevesebb inputanyag-bevitellel tudnak termelni, több vizet tudnak megtakarítani, sokkal egészségesebb növényeket lehet vele nevelni és gyorsabb lesz a növekedés üteme. Akár 15-20%-os hozamnövekedést is el lehet vele érni. Az eszköz kompakt felépítésű, könnyen telepíthető és a legtöbb öntözéses rendszerbe könnyen integrálható.








