Az ország jelentős részét érintő vízhiány a mezőgazdaság versenyképességét és az élelmiszerárak stabilitását is veszélyeztette, ezért volt szükség egy olyan törzs felállítására, amely a szükséges intézkedések előkészítését, a döntések végrehajtását és a károk mérséklésével kapcsolatos feladatok összehangolását felügyelte. A testület feladatai között szerepelt az aszálykárok csökkentése, a kormányzati teendők koordinálása és a helyzet folyamatos monitoringja. A mostani határozat alapján mindezekre a jelek szerint mindössze fél évig volt szükség, így a munkát végző operatív törzs november közepével megszűnik.

Aszályriadó: ilyen értékeket még 2022-ben sem mértek sok helyen
A hétfőn érkezett hidegfronthoz kötődően kialakult záporok kissé enyhítették az aszályt, de hazánk nagy részén tovább súlyosbodott a helyzet.







