2024. július 25. csütörtök Kristóf, Jakab
Marad a kánikula: térképen mutatjuk, hol lesz a legdurvább a hőség

Marad a kánikula: térképen mutatjuk, hol lesz a legdurvább a hőség

agrarszektor.hu
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiadott harmadfokú hőségriadó értelmében egész héten marad a kánikula Magyarországon. Noha a keddi nap még enyhébbnek mondható, a pokoli hőség fokozódni fog a hét folyamán, szombatra már 40 Celsius-fok is lehet - derült ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Kedden azonban még „enyhébb” időre lehet számítani, délután zivatarokkal, a hőmérséklet 30 és 38 Celsius-fok között alakulhat. Szerdán már 32 és 38 Celsius-fok között várható a maximum hőmérséklet, csütörtökön 33-38 Celsius-fok, pénteken 34 és 39 Celsius-fok közé melegszik a levegő, szombaton pedig akár 40 Celsius-fok is lehet az előrejelzés szerint. Külön probléma lehet, hogy a hét folyamán esténként se nagyon megy le húsz fok alá a levegő hőmérséklete.

A meteorológiai szolgálat zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyékre. Mint írták, az elsődleges veszélyforrás. a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés és jégeső is előfordulhat.

Forrás: met.huForrás: met.hu

Magas, 27 Celsius-fokot meghaladó középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Tolna vármegyékre. Az ország többi részére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a magas, 25 Celsius-fokot meghaladó középhőmérséklet miatt.

Forrás: met.huForrás: met.hu
Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?