Heti fókusz: Gombaölő védekezés az aktuális fertőzési nyomás figyelembevételével

Heti fókusz: Gombaölő védekezés az aktuális fertőzési nyomás figyelembevételével (x)

PR
Az április eleji nyárias idő a gombás fertőzéseket visszafogta, de a hónap közepétől kezdődő lehűlés és csapadék újra kedvező helyzetet teremt a kórokozóknak. A szakértői javaslatért kattintson a fotóra!
Lakatos Réka
Bayer
Molnár Szabolcs
Nufarm
Jáger Ferenc
Sumi Agro
Hollósy Örs
UPL


Lakatos Réka, Bayer

Az idei év országszerte változó képet mutat. Nyugat-Magyarországon elegendő csapadék esett, és néhány kisebb régiótól eltekintve az elmúlt hetek száraz időjárását is viszonylag jól viselték a kalászos állományok, Kelet-Magyarországon azonban sokkal kedvezőtlenebb a helyzet, főleg délkeleten, ahol a csapadékmentes időszak lassan aszályos méreteket ölt.

Az első T1-es kezelések már megtörténtek azokon a területeken, ahol szükséges volt elvégezni. A kalászosok 3 nódusz, illetve zászlóslevél kiterülése előtti állapotban vannak. Termelői visszajelzésekből azt tapasztaljuk, hogy a gazdák próbálnak kivárni a kezelésekkel, amennyiben nem szükséges, igyekeznek megspórolni. A határszemlék alapján azonban azt látjuk, hogy sok táblában észlelési szinten jelen vannak a kórokozók: elsősorban lisztharmat, rozsdabetegségek és szeptória. Az elmúlt hetek túl meleg és száraz időjárása miatt jelentős mértékű járványszerű fertőzés mégsem tudott megindulni. A következő napokban, hetekben ez megváltozik és komoly lehűlés, jelentős mennyiségű csapadék várható, amire nagy szükség is van. Az érkező csapadék azonban nagyon gyorsan be tudja indítani a táblákon kis mértékben jelenlévő fertőzéseket. A sárgarozsda lappangási ideje 7-10 nap. Az első tünetek a fertőzést követő egy hét múlva jelennek meg, a sárga uredotelepek pedig a fertőzés után 2 héttel. A gomba spóráinak csírázási optimuma 7-15 °C, de kifejezetten kedvező, ha az éjszakai hőmérséklet alacsony marad. A fertőzés terjedése pedig 10-16 °C között a legintenzívebb. Tehát az érkezett lehűlés és vele a csapadék kedvezni fog a már jelenlévő sárgarozsda-fertőzések beindulásának. Erre mindenképp érdemes felkészülnünk, és idejében kijuttatnunk egy hatékony gombaölő készítményt a zászlóslevél kiterülésére időzítve.

A Falcon Pro készítmény három hatóanyag kombinációja, amely hatékonyan képes megvédeni az állományokat, így bármely technológiában gazdaságosan és eredményesen használható. Hatóanyagai közül a klasszikus tebukonazol kiemelkedően hatékony lisztharmat, rozsdabetegségek, pirenofórás, és rinhospóriumos, és szeptóriás levélbetegségek ellen. Csökkenti a termény mikotoxin tartalmát a tárolás alatt is. Kiváló kuratív és eradikatív hatása van, emiatt megkésett kezelések esetén is alkalmazható. A protiokonazol levélbetegség-spektruma hasonlóan széles, emellett pedig hosszú hatástartamának köszönhetően sokáig megvédi a növény lombozatát. Fuzárium-spektruma pedig egyedülálló. A spiroxamin gyorsan felszívódik a növényben, így a hatását a kijuttatást követően szinte azonnal megkezdi. Elsősorban lisztharmat és rozsdák ellen hatékony. A Falcon Pro alacsony hőmérsékleten is kiválóan dolgozik. Ajánlatunk a jelenlegi fenológiában a magasabb dózis: őszi búzában 1,0 l/ha, árpában pedig 0,8 l/ha. Egy szezonban két kijuttatás engedélyezett, így a kezelés megismételhető vagy később kalászvédelemben is alkalmazható.

Intenzív technológiában, vagy erősebb fertőzési nyomás esetén a Zantara használatát javasoljuk. Az SDHI és DMI hatóanyag kombinációja széles hatásspektrumot biztosít gabonabetegségekkel szemben. A bixafénnek köszönhetően a Zantara zöldítő hatással is rendelkezik, melynek eredményeként a zászlóslevelek hossza és szélessége megnő, ezáltal biztosítva a fokozott asszimilációt és a nagyobb terméspotenciált. Kiváló esőállóságának köszönhetően a kijuttatást követő fél órán belül felszívódik a növénybe és azonnal dolgozni kezd. Engedélyezett dózisa 0,75 – 1,5 l/ha.


Molnár Szabolcs, Nufarm

A csapadékos ősz és tél után száraz és meglehetősen meleg március–április köszöntött ránk. Az ország keleti részén a január elejétől lehullott csapadék mennyisége 40-60 mm között mozgott, míg a Dunántúl egyes területei ennél szerencsésebbek voltak, ott több alkalommal is volt eső. Ez nyilván a kalászos gabonák gombás fertőzéseire is kihatással volt.

A betegségek közül már korán megtalálható volt a vörösrozsda, a szeptória, a lisztharmat, sőt helyenként a sárgarozsda-fertőzések első tünetei is megjelentek. Az április elejére–közepére beköszöntött „kora nyári” idő a gombás fertőzéseket is megállította, visszafogta, de az április 16-tól kezdődő lehűlés és az ezzel járó esők, helyi záporok újra kedvező helyzetet teremthetnek nekik.

A növények fejlettségét nézve eléggé „megszaladt” a fenológiai állapotuk, megindult az őszi árpák kalászolása, megjelentek az őszi búzák zászlóslevelei is, és a korai búzák kalászolása sem várat sokat magára. Éppen ezért érdemes folyamatosan figyelni az állományokat, különösen ott, ahol az idén még nem történt védekezés a gombák ellen. Ezeken a táblákon a növények alsó részein gyakran megtaláljuk a lisztharmatot (1. fotó). A vörösrozsda első tünetei már a felsőbb levélszinteken is jelen vannak (2. fotó), és a sárgarozsdára fogékony fajtákon szintén a felsőbb levélszinteken ott találjuk a betegség jellegzetes tüneteit (3. fotó).

1.	Fotó: Lisztharmatfertőzés tünetei őszi búza szárán és alsó levelein. Hajós, 2024. április 17.1. fotó: Lisztharmatfertőzés tünetei őszi búza szárán és alsó levelein. Hajós, 2024. április 17.
2.	fotó: A vörösrozsda tünetei már a felsőbb levélszinteken is megfigyelhetőek. Hajós, 2024. április 17.2. fotó: A vörösrozsda tünetei már a felsőbb levélszinteken is megfigyelhetőek. Hajós, 2024. április 17.
3. fotó: A sárgarozsda jellegzetes tünetei már szintén megtalálhatók a felső levélszinten. Cinkota, 2024. április 17.3. fotó: A sárgarozsda jellegzetes tünetei már szintén megtalálhatók a felső levélszinten. Cinkota, 2024. április 17.

A fókusz a zászlóslevélen van

A gombák elleni védelem legfontosabb időszaka a zászlóslevél védelme, hiszen a termés mennyisége leginkább ennek a levélnek az állapotától függ. A kezelést akkor célszerű elvégezni, amikor a zászlóslevél már teljes mértékben kiterült, esetleg a kalász csúcsa is látható. A Tazer Kombi technikai csomag hatóanyagai (Tazer 250 SC – azoxistrobin és Mystic 250 EW – tebukonazol) egymást segítve komplex védelmet biztosítanak az ebben az időszakban támadó gombák ellen.

Veldig XPro: új termék, kedvező élettani hatással

A Nufarm kalászos gombaölő szer palettája 2024 tavaszán egy új termékkel bővül. A Veldig Xpro egy SDHI (bixafen) és egy azol (protiokonazol) hatóanyag gyári kombinációja. A bixafen hatóanyag a gombákban a sejtlégzés leállításával, míg a protiokonazol a membránképződés blokkolásával fejti ki a gombaölő hatást.

A két eltérő hatásmechanizmusú hatóanyag szinergista hatással működik együtt, és a kalászosok valamennyi fontos gombabetegsége ellen hatékony. SDHI hatóanyagának köszönhetően kiemelkedő hatékonysággal bír a hálózatos levélfoltosság ellen, ezért az őszi árpát termesztők számára különösen nagy segítség lehet.

Mint minden gombaölő szert, a Veldig Xprót is célszerű megelőző módon, még a fertőzések előtt használni, hiszen ekkor adja a legjobb hatékonyságot. Amennyiben a fertőzések már megtörténtek, a protiokonazol hatóanyag blokkoló hatásának köszönhetően a készítmény azonnal leállítja a további fertőzéseket.

A gombaölő hatás mellett az SDHI hatóanyagokra is jellemző a strobilurinok esetében már jól ismert kedvező élettani hatás. Ennek alapja, hogy ezen hatóanyagok elősegítik a növényekben a nitrát-reduktáz enzim működését, amely fokozza a nitrogén-monoxid termelését.

A nitrogén-monoxid molekulának számos pozitív hatása van a növényekre: antioxidáns hatásának köszönhetően növeli a fertőzésekkel szembeni ellenállóságot, száraz körülmények között csökkenti a gázcserenyílások átmérőjét, így csökken a transzspiráció, vagyis mérsékli a szárazság okozta stressz káros hatásait, az etiléntermelés csökkentésével lassítja az öregedést, valamint a fotoszintézis hatékonyságának javításával fokozottá válik a tápanyag-beépülés, így magasabb lesz a termés.


Jáger Ferenc, Sumi Agro

A gombák elleni védekezés során van lehetőség a steril állapot kialakítására még nagyüzemi körülmények közepette is, és ennek – azaz a megelőzésnek – kellene alapvetésnek lennie. Ezt természetesen igen sok dolog képes hátráltatni, akadályozni; még akkor is, ha ez a cél vezérli a gazdálkodást.  Amennyiben ezt a célt nem tudjuk elérni, vagy eleve nem is volt elérendő cél, akkor már kizárólag a kárminimalizálás lehet a cél. Azért lehet ez is gyakorlati megoldás, mert a tapasztalati tudásunkkal egybevágóan a kísérletek is azt igazolják, hogy a gazdaságilag fontos kórokozók bizonyos szintű jelenléte nem okoz gazdasági kárt. Természetesen ez a szint minden kórokozó esetében más és más, ráadásul a legtöbb esetben nem is könnyű a meghatározása a kórokozóknak. Több látványos kártétel (pl. lisztharmat, kalász por üszög…) alapvetően nem okoz jelentős veszteséget, míg mások – bár szintén látványosak – óriási pusztítást képesek előidézni (pl. szárrozsdák, koronás rozsda).

Ezek ismeretében célszerű az állománymentesség kialakítása és fenntartása, vagy a megtelepedés észlelésekor való azonnali lokalizálás.  A lokalizácó során viszont már csak egyetlen elérni kívánt cél marad, az pedig az, hogy az ép szöveti arány a lehető legnagyobb maradjon. (Könnyen belátható, hogy a kórokozó által elroncsolt növényi sejteket, szöveteket egyetlen gombaölő szer hatóanyaga sem képes újra strukturálni és működésre bírni.) A fő hatóanyag csoportok más-más karakterisztikával jellemezhetőek. Vannak, amelyek a kórokozók kolonizációját gátolják erősebben (pl. strobilurinok), vannak, amelyek azok penetrációját blokkolják erőteljesen (pl. SDHI gátlók) és vannak olyanok; amelyek ezek invázióját képesek erőteljesen korlátozni (pl. azolok).  A gazdálkodásban ezen jelentős eltéréseknek nagyon sok gyakorlati hasznát veszik a szakemberek, hiszen minden esetben képesek termésmentésre; de csodákra ők sem. Ezért ajánljuk figyelmébe a MIZONA (fluxapiroxad + piraklostrobin) gombaölőszert, mert kimondottan alkalmas a fenti célok eléréséhez. Magas piraklostrobin tartalma hosszú és biztos védelmet nyújt a kórokozók megtelepedése ellen, ellenben elegendő SDHI tartalmánál fogva könnyedén és stabilan számolja fel a piraklostrobin védernyő kialakulása előtt bejutott kórokozókat. Ez a hatóanyag páros és főleg ezek egymáshoz viszonyított aránya, kimondottan a hazai kórtani problémákhoz igazított fejlesztés. Kiváló a megelőzésre ugyan úgy, mint a kijuttatáskori higiéniai állapot tartós konzerválására azáltal, hogy markánsan védi az ép, egészséges növényi sejteket, szöveteket.

Egy szezonban kétszer is felhasználható és emellett a fertőzési nyomás függvényében a dózistartománya is rendkívül felhasználóbarát (0.5 – 1 l/ha). A hatóanyagok kórokozók elleni karakterisztikája az egyik legremekebb lombozatvédő gombaölőszerré avanzsálja. Ez a jó zöldfelület védelem ráadásul párosul még egy kedvező élettani hatással is, így egy valódi termésfungicidről beszélhetünk. A zöldítő élettani hatás végett az aszályba forduló időjárás esetén sem kidobott pénz a használata, hiszen a stressz csökkentése által generált hozamnövekedést akkor is realizálhatjuk, ha a kórokozóknak már nem kedvez az aktuális időjárási helyzet. A markáns kórokozók elleni hatásával, a szélsőséges időjárás okozta kijuttatási dilemma elkerülésével és a hozamnövelő hatásával együtt; egy korszerű, adaptív gombaölőszert használhatnak a Mizona vásárlók.

1. ábra MIZONA zöldítő hatása (Kéthely, 2021. május)1. ábra MIZONA zöldítő hatása (Kéthely, 2021. május)

Ajánljuk a kora tavaszi kijuttatását éppen úgy, mint a zászlóslevél védelmére időzített felhasználást; de akár ez egymásra is épülhet abban az esetben, ha mindkét védekezést Mizonával terveztük. Gyakorlati tapasztalatként elmondható, hogy az egészségesebb és/vagy kevésbé fejlett állományok kezelésére a 0.5-0.75 l/ha dózisok általában elegendőek; kissé megkésett és/vagy fejlett állományok esetében pedig a 0.75-1 l/ha dózisok ajánlottak. Az egészség a Mizonával fenntartható, a betegség megelőzhető!

Kockázat nincs a felhasználásával, mert csapadékos időben elsősorban a gombaölő hatása térül meg; aszályban pedig a termésnövelő hatása fogja biztosítani megtérülését. Válassza és használja a Mizonát, mert a befektetése biztosan megtérül; már a döntésével, úgy, hogy senki nem tudja milyen lesz az időjárás 2023 tavaszán! A Mizona több, mint gombaölő szer és egy kanna. A terveik záloga! Jó egészséget és sikeres gazdasági évet kívánunk! Zöld, zöldebb, Mizona.

/A cikk Szabó Roland korábbi írása alapján készült. /


Hollósy Örs, UPL

Az idei évben is találkozhatunk már a gombás betegségekkel a szántóföldi határokban. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a növények fenológiája nem a megszokott naptári rend szerint alakult.

Az enyhe tél és a hol nedvesebb, hol szárazabb időjárás miatt a gombabetegségek köszönik szépen, kellemesen átvészelték ezen időszakot. A tavaszi -kezdetben esős, de hamar felmelegedő- időjárás miatt egyszerre találkozhatunk többféle betegséggel az állományokban, hiszen ezen körülmények kedveznek a rohamos elterjedésnek, ezért nagyon oda kell figyelni a kezelések és hatóanyagok választására, hogy mit, mikor és mivel kezeljünk.

Őszi búza

Sárgarozsda

A búzát hazánkban fertőző betegségek közül az egyik legnagyobb károkozásra képes kórokozó a sárga- vagy pelyvarozsda. Főként az enyhe teleket követő hűvösebb, csapadékosabb tavaszi időjárású évjáratokban jelentkezik.

Vörösrozsda

A búzát megbetegítő rozsdabetegségek közül a legkevésbé veszélyesnek a vörös- vagy levélrozsda tekinthető, bár ez ne tévesszen meg senkit sem, nagyarányú felszaporodásakor jelentős károkat képes okozni. A sárgarozsdánál magasabb hőmérsékleten számíthatunk a megjelenésére, de a nedves körülmények ennél a betegségnél is szükségesek a fertőzés járványossá válásához.

Kalászfuzáriózis

A kalászosokban korai fertőzésnek kedvezhet az elhúzódó kelés, a hűvös csapadékos időjárás és a fertőzött talaj. Kalászfuzariózis a virágzás körüli csapadékos, meleg időben alakulhat ki.

A védekezés során figyeljünk az eltérő hatásmechanizmusú hatóanyagok kombinációjára a kalászosokban károsító kórokozók ellen. A kezeléseket lehetőleg megfelelő körülmények között végezzük el, a hőmérséklet, az UV-sugárzás és a termékek keverhetősége figyelembevételével. A hatékonyság, valamint a maximálisan elérhető fedettség biztosítása érdekében megfelelő lémennyiséggel és fúvóka kiválasztásával végezzük el permetezést. A gombabetegségek megelőzésére kell törekednünk, igaz vannak olyan hatóanyagok, melyek gyógyító hatással is bírnak. Ha már látunk tüneteket, mindenképpen érdemes több készítményt kombinálni, amelyek tartalmaznak felszívódó és kontakt hatóanyagot egyaránt.

 A fertőzés bekövetkezésekor, ha nagyobb mértékben lépett fel a betegség akkor számolhatunk  termésveszteséggel. Ilyenkor a „tűzoltást” már sokszor drágább fungicidekkel tudjuk elvégezni, amik már sajnos nem tudják visszahozni az elvesztett mázsákat.  Növényvédelmi szempontból egy jól időzített, preventív módon végrehajtott állománykezelés több hétre is védelmet biztosíthat a növényeink számára.

UPL termékek közül a következő készítményeket tudjuk ajánlani a permetezésekhez, melyek között kontakt és felszívódó szerek is találhatóak.

Az Emerald (tetrakonazol) 0,8 l/ha dózisban és a Conrod (tebukonazol) 1 l/ha dózisban, a triazolok csoportjába tartozó hatóanyagok preventív, kuratív és eradikatív hatással rendelkeznek. Fungicid hatását az ergoszterol bioszintézis gátlása útján fejtik ki. A szisztémikus hatóanyag felszívódása a növényekben akropetális irányban történik. Kezeléseket az állományokban célszerű preventíven alkalmazni. Az említett termékek tökéletes kombinációs partnere lehet a Chamane (azoxistrobin) 0,75-1 l/ha dózis. A hatóanyag a gombasejt mitokondriumában fejti ki hatását ezáltal képes azt elpusztítani. Fungicid hatása mellett a növényekben kedvező élettani változásokat indít el.  Ez hosszabb élettartamot, több tápanyagfelvételt jelent. Ez a hatás „zöldítő” amelynek köszönhető, hogy sokkal egészségesebb lesz a kezelt állományunk.

Ezekkel a termékekkel a kalászosok levélszárító betegségeinek megjelenését és felszaporodását meg lehet akadályozni a területeinken, valamint a kalász védelemre is fel tudjuk készíteni a növény állományainkat

Mivel az idei évben a naptár és a növény fenológiája jelentősen eltér egymástól így már a kalászosok zászlóslevélvédelmére szeretnénk ajánlani a következő gombaölő szeres technológiai csomagunkat:

A magasabb terméshozamok eléréséhez több input anyag szükséges, azonban a teljes megtérülés és az esetleges haszon ilyen nehéz piaci körülmények között is kérdéses. Talán most az egyetlen lehetséges kiút a tervezhető profit felé a minőségi kategória ugrás, a javító minőségű búzaelőállítása.  Ebben tud segíteni az alga alapú Forthial növénykondícionálónk.

Külön szeretnénk felhívni a figyelmet a Forthial zászlóslevél kiterülése időszakában való felhasználására.

A Forthial alkalmazhatósága rugalmas: kétnóduszos állapotban kijuttatva is segíti a fotoszintézist és a magasabb szintű tápelemfelvételt, azonban (vizsgálataink alapján) zászlóslevél kiterülésekor kipermetezve, 1,0 l/ha dózissal tudjuk realizálni a legmagasabb termésmennyiség-emelkedést és a fontosabb minőségi mutatók (pl. fehérje-, sikértartalom, Zeleny-szám) növekedését, ugyanis ezek elsősorban a zászlóslevél egészséges működésétől függő.

Értékelés ideje: 2023. július 15.Értékelés ideje: 2023. július 15.

 

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. július 22. 16:26