Ilyen mézek lepik el hamarosan a boltokat: ezt jó, ha minden vásárló tudja

Ilyen mézek lepik el hamarosan a boltokat: ezt jó, ha minden vásárló tudja

agrarszektor.hu
Magyar kezdeményezésre és a méztermelők érdekeinek megfelelően a jövőben a mézesüvegeken kötelező lesz feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát az unióban - közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy hazánk még 2019 novemberében tett javaslatot a méz irányelv módosítására, ami a származásjelölés szigorítására vonatkozott. A magyar kezdeményezésről most a Tanács és az Európai Parlament között is megszületett a megállapodás. A hazánk céljainak és a gazdák érdekeinek megfelelően, így egyértelmű lesz a vásárlók számára, hogy milyen országból származó mézek, milyen arányban találhatók meg az adott termékben. A jövőben minden származási országot fel kell majd tüntetni csökkenő sorrendben a mézkeverékek címkéjén a pontos százalékarányok megjelölésével. Emellett pedig további intézkedési lehetőségek is a nemzeti hatóságok rendelkezésére állnak majd. Ennek értelmében például a 30 grammnál kisebb csomagok esetén a származási országok neve kétbetűs ISO-kóddal is helyettesíthető - tette hozzá. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Nagy István kifejtette, a szigorításnak köszönhetően a fogyasztók könnyebben megtalálhatják a minőségi magyar mézeket, melyek vásárlásával nem csak a magyar méhészeket, hanem a biológiai sokféleség megőrzését is támogatják. Másrészt a kötelező, pontos százalékot tartalmazó származásjelölés hatékonyan segítheti a bizonytalan eredetű, kétes minőségű, az unión kívülről érkező mézek elleni fellépést. Az agrártárca elkötelezett a mézhamisítás elleni küzdelemben, és kiemelt figyelmet fordít a méhészeti ágazat támogatására - hangsúlyozta Nagy István.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!