Nem lassít az MBH Bank: itt vannak a 2024-es terveik

Nem lassít az MBH Bank: itt vannak a 2024-es terveik

agrarszektor.hu
2023 egy speciális év volt a bank szempontjából, ugyanis adott volt az a turbulens gazdasági környezet, amely közvetlenül hatással volt az üzletünkben a hitelezésre - mondta el Prónay Kinga, az MBH Bank üzleti PR vezetője a Portfolio Agrárszektor 2023 Konferencián. A szakember beszélt arról is, hogy az új bank megalakulásával idén két nagyon fontos feladatot kellett megvalósítaniuk, illetve elárulta, milyen terveik vannak a következő időszakra.

Prónay Kinga elmondta, hogy egy több éves fúziós folyamat utolsó mérföldköveként három korábbi hitelintézet egyesüléséből idén májusban létrejött az MBH Bank. Ezzel kapcsolatban a legfőbb feladat az volt, hogy az új márkanevet bevezessék a köztudatba, a legnagyobb kihívást pedig az jelentette, hogy ezt egyszerre kellett végezni a fúzió kommunikálásával, valamint az üzleti területet is támogatni kellett. Ami a 2024-es évet illeti, a szakember elárulta, hogy folytatni fogják az idén elkezdett kommunikációt a márkanév ismertségének, elismertségének növelése érdekében, de szeretnének lakossági területen még jobb piacot elérni, ls ezeknek az ügyfeleknek még jobb szolgáltatást nyújtani. Az MBH Bank üzleti PR vezetője beszélt arról is, hogy most, az év végén elindították az MBH Befektetési Bankot is, ami a befektetési szolgáltatásokat fogja egy kézbe fogni, de jövőre szeretnék folytatni az elemzői tevékenységüket is. A konferencia kapcsán Prónay Kinga elmondta, hogy a magyar agrárium egyik legfontosabb, önálló agrár- és élelmiszeripari üzletággal rendelkező finanszírozójaként fontos számukra, hogy itt legyenek, és a kollégáik találkozzanak és szakmai párbeszédet tudjanak folytatni a partnereikkel.

Címlapkép forrása: Agrárszektor

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2024. október 8. 15:02