2024. május 10. péntek Ármin, Pálma
Itt az újabb nagy pénzosztás: több ezer gazda kaphat a milliárdokból

Itt az újabb nagy pénzosztás: több ezer gazda kaphat a milliárdokból

agrarszektor.hu
Az előlegfizetést követően, az év utolsó hónapjában a tejágazat szereplőihez uniós és nemzeti forrásból további kifizetések érkeznek, jelezve a kormányzat elkötelezettségét az ágazat irányába. Ez várhatóan 2700 termelőt érinthet, összege pedig 7 milliárd forint lehet.

A tejtermelés a mezőgazdaság kiemelt jelentőségű ágazata, amelynek jelentős szerepe van a lakosság jó minőségű, egészséges élelmiszerrel való ellátásában, a foglalkoztatásban és a hozzáadott érték termelésben egyaránt. Az ágazat kibocsátása 2023-ban 309 milliárd forint volt, amivel az állattenyésztés kibocsátásának ötödét, mintegy 19%-át, a mezőgazdaság kibocsátásának pedig 7%-át adta.

A kormány az utolsó negyedévben több körben indított jelentős mértékű kifizetéseket a tejtermelő gazdaságok munkájának segítésére. Szeptemberben, az átmeneti nemzeti tejtámogatás jogcímén, a 2022. évi jogosultságok után 3600 tejtermelő 9,1 milliárd forint kifizetésben részesült. Ezt az uniós forrásból finanszírozott, termeléshez kötött, tejhasznú tehén támogatás előlegfizetése követte októberben és novemberben, ezen a címen 2500 tejtermelő számára 8,1 milliárd forintot utalt a Magyar Államkincstár.

Az előlegfizetési időszak lezárultát követően újabb utalásokra nyílik lehetőség. Az átmeneti nemzeti tejtámogatás esetében, december első hetében 2200 termelő számára már a frissített, 2023. évi történelmi bázisjogosultságok után is megérkezett az első kifizetés, összesen mintegy 7,9 milliárd forint értékben. Ezen a héten pedig - az ellenőrzési folyamatok előrehaladásának köszönhetően - a részfizetésekkel folytatódik az uniós forrásból finanszírozott termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás kifizetése. Ez várhatóan 2700 termelőt érinthet, összege pedig 7 milliárd forint lehet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02