A Nébih laboratóriuma 2023. november 14-én veszettséget igazolt egy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszakóród településen idegrendszeri tüneteket mutató szarvasmarhából. Az állat a laboratóriumi vizsgálatot megelőző napon hullott el - olvasható a hatóság oldalán. A vármegyei kormányhivatal szakemberei a járványügyi nyomozást megkezdték. Az esetről, és annak részleteiről a Nébih haladéktalanul értesítette a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot, valamint az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet.
Az eset egy olyan vadgazdálkodási egység területén történt, ahol számos járványügyi intézkedés, többek között fokozott felügyelet elrendelését kezdeményezte a Nébih a tavalyi és az idei évben jelentkező pozitív esetek miatt. Ezen a területen már évek óta zajlik a rókapopuláció repülőgépes vakcinázása, mely az ukrán oldalon a háború okán megszűnt, így valószínűsíthetően ottani fertőzött állatok révén került be az országba a fertőzés. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében elrendelt intézkedéseket a hatóság mindaddig fenntartja, amíg a járványügyi helyzet ezt indokolja. A veszettség az emberre is veszélyt jelent, így tehát a házi- és vadállatok védelmezése az emberi megbetegedések megelőzését is szolgálja.
Súlyos figyelmeztetés érkezett: ez minden magyar kutyatulajdonost érint
2022 után 2024 januárjában a Nébih ismét igazolta a veszettség vírust Magyarországon.