Fertőző állatbetegség jelent meg a szomszédban: van baj, nem is kicsi

Fertőző állatbetegség jelent meg a szomszédban: van baj, nem is kicsi

agrarszektor.hu
Júniusban Szerbiában, Boszniában és Horvátországban is felbukkant az afrikai sertéspestis (ASP). Azóta a helyi sertéstenyésztők állatok ezreit voltak kénytelenek leölni. A termelők ezért megpróbálnak nyomást gyakorolni a kormányokra, hogy kártalanítsák őket az elszenvedett veszteségekért.

Egy hónap alatt több mint 13 ezer sertést öltek le Boszniában az afrikai sertéspestis felbukkanása miatt, Horvátországban pedig mintegy 3 ezret. A horvát sertéstenyésztők azonban attól tartanak, hogy a végső szám sokkal magasabb lehet, ha betartják azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek az érintett gazdaságokban az egészséges állatok leölését is előírják - írta meg a Reuters. 2023. július 19-én az Európai Bizottság közölte, hogy Horvátországnak biztosítania kell, hogy az afrikai sertéspestis által érintett területekről származó állatokat ne engedjék más uniós tagállamokba és harmadik országokba szállítani.

Szerbiában idén eddig mintegy 18 ezer sertést kellett leölni - közölte pénteken a szerb mezőgazdasági minisztérium. Az első megbetegedést 2019-ben jelentették, és a fertőzés eddig 1068 gazdaságot érintett a 174 térségből 32-ben. Mint írták, "a minisztérium állategészségügyi osztálya ... folyamatosan figyelemmel kíséri a házi sertés- és vaddisznóállományt, és intenzív intézkedéseket tesz a fertőző betegség terjedésének megakadályozása érdekében".

Az afrikai sertéspestis az emberre ártalmatlan, de a házisertések és vaddisznók esetében rendkívül fertőző és halálos. A betegség Afrikából terjedt át Európába és Ázsiába, és már több százmillió sertést pusztított el, ami hatással van a globális húspiacokra. 2023. július 10-én Kína betiltotta a Boszniából és Horvátországból származó sertések és vaddisznók behozatalát.

A három ország állategészségügyi hivatalainak tisztviselői csütörtökön Boszniában találkoztak, hogy megvitassák a problémát, és megállapodtak abban, hogy közösen kérnek pénzügyi támogatást az Európai Bizottságtól és az Egészségügyi Világszervezettől a gazdák megsegítésére. Mindeközben a horvát kormány 7,5 millió euró értékű pénzügyi csomagot fogadott el a sertéstenyésztők veszteségeinek kompenzálására.

Az afrikai sertéspestis felbukkanása a szomszédos országokban rendkívül nagy problémát jelenthet Magyarország számára is, mivel hazánkban mostanra jelentősen csökkent az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati területek nagysága, amivel lehetővé vált a járványügyi korlátozások enyhítése. Ha azonban a betegség ismét felbukkanna az országban, az ismét a korlátozások szigorításával és a kereskedelmi lehetőségek beszűkülésével járna.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?