Drága húsvét elébe nézünk: az egekben lehet a sonka és a tojás ára

Drága húsvét elébe nézünk: az egekben lehet a sonka és a tojás ára

agrarszektor.hu
Idén a húsvét is többe fog kerülni a magyaroknak, hiszen a tojás és a sonka ára is jelentősen emelkedett. Három hét van még az ünnepig, az igazi roham egyelőre nem indult el, de az eladók azt tapasztalták, hogy, aki biztosra szeretne menni, már most megrendeli vagy meg is veszi a sonkát.

Sok húsboltban a húsvét kiemelt időszaknak számít, azonban az ATV Híradó által felkeresett debreceni üzletben kénytelenek voltak árat emelni. Papp István, a Hajdúhús 2000 Kft. cégvezetője úgy fogalmazott, hogy párszáz forintos emelést tudtak eszközölni, mivel nagyon árérzékenyek a vevők. A megkérdezett vevők szerint biztosan drágulni fog idén a sonka, van, aki úgy fogalmazott, "minden emelkedik, csak a fizetésünk nem". Ugyanakkor vannak olyan vásárlók, akik úgy próbálnak spórolni, hogy idén kisebb sonkadarabokat vesznek, és nem egészet. Persze, akadnak olyanok is, akik a hagyományos, jó minőségű sonkáért hajlandóak - vagy éppen tudnak - többet is fizetni. A szakemberek szerint a sonkavásárlásnál az a legszerencsésebb, ha valaki egy héttel az ünnep előtt veszi meg a sonkát, majd még otthon egy kicsit szárítja, utána pedig legalább két lében főzi meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?