2024. május 10. péntek Ármin, Pálma
Ketyeg az óra ezeknek a termelőknek: nincsenek könnyű helyzetben

Ketyeg az óra ezeknek a termelőknek: nincsenek könnyű helyzetben

agrarszektor.hu
Tony Derwael, a Bel'Export egyik igazgatója a FreshPlaza-nak adott helyzetértékelést a belga körtepiaci kilátásokról. Mint elmondta, a szüret Belgiumban és Hollandiában is most van a csúcsán, és a betakarítás még egy vagy két hétig tarthat. A két hetet már túl soknak ítélte meg, mivel véleménye szerint a későn leszedett gyümölcs már nem lesz alkalmas a hosszú tárolásra. „Ha egy héttel később szeded le a körtét, az olyan, mintha három hónappal korábban kellene eladnod”.

Továbbra is az aszály és a hőstressz a sietség oka: két hete még nem volt jelentős különbség az öntözött és az öntözetlen ültetvények állapota között, de mostanra a szárazság hatása egyre inkább jelentkezik a fákon. Ez különösen Belgiumban jelent gondot, mivel Hollandiában jobbak az öntözési lehetőségek. A belgáknál a teljes termés 92%-át a Conference fajta adja, idén kifejezetten jó termésre számítanak. Az exportőr szerint a jelenlegi helyzet meglehetősen ideges piaci viszonyok kialakulásához vezethet: ha a termés jelentős része nem lesz hosszú ideig eltárolható, sokan fogják megpróbálni korán értékesíteni a készleteket, ami nyomást gyakorolhat az árakra - írja a FruitVeB.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az előző, 2021/2022-es szezonban még bőven voltak olyan készletek, amiket júliusban lehetett eladni, idén viszont lesznek olyan Conference tételek, amelyek minőségi okokból áprilisig sem fogják kihúzni a hűtőtárolókban. Derwael tehát a szezon elején egy kifejezetten hektikus, akár dömpingszerű értékesítési hullámot vár, ami az idény vége felé, április-május után már keresleti piaccá alakulhat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02