Óriási pénzeső a magyar agráriumban: súlyos milliárdokat kaptak ezek a gazdák

Óriási pénzeső a magyar agráriumban: súlyos milliárdokat kaptak ezek a gazdák

agrarszektor.hu
Az agráriumban a jelenlegi háborús gazdasági környezetben, minden nehézség ellenére is zajlanak a fejlesztések, csak nyáron eddig 88 milliárd forintot fizettek ki a beruházóknak a projektek megvalósítására - jelentette be Nagy István agrárminiszter. A miniszter emlékeztetett, 2021-2027 között háromszor annyi vidékfejlesztési forrás áll rendelkezésre, mint előtte, melynek révén az Agrárminisztérium 2021-ben kidolgozta és elindította a Megújuló vidék, megújuló agrárium programot. Ez a magyar vidék gazdaságának gerincét adó agrárium és élelmiszertermelés teljes modernizációját célozza meg.

A tárcavezető elmondta, hogy az Agrárminisztérium tavaly és idén is számos pályázati felhívást jelentetett meg, amelyekre a várakozásokat meghaladó mértékben nyújtottak be támogatási kérelmet a gazdálkodók. A megkezdett projektek megvalósítására tett erőfeszítéseket jól mutatja, hogy a gazdálkodók, vállalkozások és önkormányzatok által menedzselt beruházásokhoz kapcsolódóan csak a nyári hónapokban, 2022. június 1-től mostanáig 88 milliárd forintot meghaladó kifizetésre került sor - fejtette ki az agrárminiszter. 15 milliárd forintot meghaladó támogatást folyósítottak az állattenyésztési ágazatnak telephelyek fejlesztésére és megújítására, több mint 5 milliárd forintot kaptak az élelmiszeripari ágazat fejlesztéseit végrehajtó pályázók - írja az AM közleményében.

EZ IS ÉRDEKELHET

A nagy érdeklődés övezte precíziós gazdálkodásra történő átállást segítő pályázati konstrukció esetében a jelzett időszakban 12 milliárd forintot meghaladó támogatást, a rendkívül népszerű, mezőgazdasági kisüzemek támogatására irányuló pályázathoz kapcsolódóan közel 17 milliárd forintot fizettek ki. Az önkormányzatok is jelentős támogatást, mintegy 10 milliárd forintot kaptak a külterületi helyi közutak fejlesztésére - sorolta a tárcavezető. Nagy István kiemelte, hogy az agrárium teljesítményét számos probléma nehezíti az elmúlt időszakban az orosz-ukrán háborútól az aszályon keresztül a dráguló hitelfinanszírozásig. Azonban a hatékonyság, az infrastruktúra és a termelő kapacitások megújulása nélkül lemondanánk a jövőt érintő közös terveinkről - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?