Döntött az Unió: ez a lépés minden tagállam mezőgazdaságára hatással lesz

Döntött az Unió: ez a lépés minden tagállam mezőgazdaságára hatással lesz

agrarszektor.hu
Az Európai Bizottság az ökológiai termelés fejlesztésére irányuló cselekvési tervet mutatott be az ökológiai termékek előállításának és fogyasztásának ösztönzésére, továbbá célja, hogy 2030-ra a mezőgazdasági területek 25 százalékán ökológiai gazdálkodás valósuljon meg, továbbá hogy az ökológiai akvakultúra jelentős mértékben növekedjen - közölte az uniós bizottság csütörtökön.

A bizottsági közlemény szerint a terv a fogyasztás fellendítését, a termelés növelését és az ágazat fenntarthatóságának további javítását tűzi ki célul - írja az MTI. Az ágazat kiegyensúlyozott növekedésének biztosítására intézkedéseket javasol, illetve biztosítja az ökológiai ágazat számára a 25 százalékos cél eléréséhez szükséges eszközöket. Indoklása szerint a cselekvési tervben szereplő célok megvalósulására azért van szükség, mert az ökológiai művelés alatt álló területeken mintegy 30 százalékkal nagyobb a biológiai sokféleség, az ökológiai gazdaságokban tartott állatok jóléte magasabb szintű, az állatok kevesebb antibiotikumot kapnak, az ökológiai termelők gazdaságai ellenállóképesebbek, a fogyasztók pedig az uniós előírásoknak köszönhetően pontosan tudják, hogy mit fogyasztanak.

Az Európai Bizottság arra kérte az uniós tagállamokat, hogy dolgozzanak ki az ökológiai gazdálkodás tagállami részarányának növelésére irányuló nemzeti gazdálkodási cselekvési terveket. A nemzeti tervek összehangolásával csökkenteni lehet a tagállamok között jelenleg fennálló, 0,5 százaléktól 25 százalék feletti mértékig terjedő különbségeket az ökológiai művelés alatt álló mezőgazdasági területek részaránya tekintetében - áll az uniós bizottság közleményében.

 

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?