2024. május 9. csütörtök Gergely
Most lehull a lepel: kiderült, mennyire kell félteni a haszonállatokat a farkasoktól

Most lehull a lepel: kiderült, mennyire kell félteni a haszonállatokat a farkasoktól

MTI
Csekély veszélyt jelentenek a legelő haszonállatokra a farkasok, mivel természetes környezetükben inkább vadállatokkal táplálkoznak - derítették ki német kutatók.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy Közép-Ázsia belső térségeiben a farkasok étrendje főként haszonállatokból áll, ami egyre komolyabb konfliktusforrást jelent a nomád haszonállattenyésztők és a ragadozók, köztük a farkasok között. A Mammalian Biology című folyóiratban közzétett tanulmányában a Göttingeni Egyetem és a görlitzi Senckenberg Múzeum kutatócsoportja a farkasok táplálkozási szokásainak járt utána. 137 farkasürüléket tanulmányoztak, amelyet 2008 és 2012 között gyűjtöttek terepmunkán Mongóliában.

Kimutattuk, hogy a farkasok étrendjének 89 százaléka patás vadállatokból, főként szibériai őzből állt. A maradék 11 százalékot kisemlősök, nyulak, egerek adták. Még rovarok és bogyósgyümölcsök maradványait is megtaláltuk a székletmintákban, de tenyésztett állatokét nem

 - idézte Nina Tiralla biológust a Göttingeni Egyetem közleménye. 

Ez meglepő volt, mert korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a legelő állatok a farkasok fő táplálékforrásai

 - tette hozzá. 

A kutatócsoport szerint a fő különbséget az állatok helyzete magyarázza. A mongóliai farkasokról készült korábbi kutatásokkal szemben a mostaniban a vizsgált minták természetközeli térségekből származtak, amelyek fajokban igen gazdagok és sokszínűek. 

Bár ezekben a térségekben is vannak legelő haszonállatok, a farkasok inkább a vadállatokat, például a szibériai őzeket részesítik előnyben, valószínűleg azért, mert azokat könnyebb és kevésbé veszélyes zsákmányul ejteni

- magyarázta Tiralla.

Ezért a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy csekély veszélyt jelent a legelő haszonállatokra a farkas, mivel természetes, fajokban gazdag környezetében, ahol elegendő zsákmány van, inkább vadállatokkal táplálkozik. Ez nemcsak Mongóliára igaz, hanem alapvetően más országokra is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02