2024. május 29. szerda Magdolna
Mennyi közpénzt magánosított Babis? Itt az első részösszeg!

Mennyi közpénzt magánosított Babis? Itt az első részösszeg!

agrarszektor.hu
A cseh miniszterelnököt ismét azzal vádolják, hogy csalással szerzett eurómilliókat uniós agrártámogatásokból. Egy eddig még nem ismert, belső uniós könyvvizsgálói jelentés szerint szép summáról van szó.

Az EU belső könyvvizsgálói jelentésében az áll, hogy nem kevesebb mint  70 millió euró (23,1 milliárd forint) érkezett Babis agrárcégeihez kétes körülmények között, csak 2018-ban. Összehasonlításképpen: Magyarországon a sertéstelepek országos megújítására fordított nagyjából ennyi támogatást (24,6 milliárd forintot) a magyar kormány a futó 7 éves pénzügyi ciklusban. Ugyanakkor Magyarország tavaly mintegy 590 milliárd forint uniós támogatás visszafizetését vállalta jórészt a szabálytalan közbeszerzések miatt, ami a 7 évre járó összes brüsszeli kifizetés több mint 7%-ának felel meg.

Ha Babis 7 éven át 23 milliárdot juttatott volna el a megfelelő kedvezményezetthez, még mindig "csak" 161 milliárd forintnyi összegnél járna. Ha viszont tekintetbe vesszük, hogy a támogatás célzottja egyetlen vállalatcsoport, akkor már más a leányzó fekvése. Egész pontosan a cseh miniszterelnök agrárholdingjáról, az Agrofertről van szó, melynek Magyarországon is több leányvállalata van.

EZ IS ÉRDEKELHET

A hírt egy cseh internetes hírportálról tudta meg a topagrar.com. A Bizottság továbbra is azt veti a cseh miniszterelnök szemére, hogy államférfiként és üzletemberként is jelen van a cseh gazdaságban, és ez a két szerepköre összemosódik. Babis ezt a vádat folyamatosan visszautasítja, de a tavalyi prági tüntetések azt bizonyítják, hogy a nép másképp látja ezt. A cseh miniszterelnök a több százezres megmozdulást is úgy igyekezett beállítani, mint amit politikia ellenfelei szerveztek az ő lejáratására. Az unió azonban már döntött arról, hogy a cseh kormányfő megsértette az összeférhetetlenség elvét, és ezért büntetés jár. Csak az összeg kérdéses még. Ennek egyik tételét adhatja a most kiszivárgott könyvvizsgálói jelentés.

EZ IS ÉRDEKELHET

Címlapkép: MTI/AP/Francisco Seco

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?