2024. május 12. vasárnap Pongrác

Óriási veszélyben a magyar autósok: a következő hetekben vadak lephetik el az utakat

agrarszektor.hu
Július közepétől augusztus közepéig tart az őz, hazánk legnagyobb egyedszámban és szinte mindenhol előforduló nagyvadfajának párzási időszaka. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV), mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete és a Magyar Autóklub felhívja az autóvezetők figyelmét: a következő egy hónapban a szokásosnál is óvatosabban vezessenek, hogy elkerüljék a baleseteket.

A nász alatt a bakok kergetik a sutákat, és eközben az állatok sokkal figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában, ráadásul nappal is aktívak, így nagyobb az esély arra, hogy kiugranak az autók elé - írja közös közleményében az OMVV és a Magyar Autóklub. Ezért a következő hetekben nem csak a vadveszélyt jelző táblák utáni szakaszon kell résen lenniük az autósoknak. Amennyiben őz keresztezi az utat, valószínűleg egy másik is követi majd őt, így ilyenkor lassítsunk, illetve dudáljunk. Ha kiugrik a kocsi elé, az egyetlen megoldás a vészfékezés (ezért figyeljünk a követési távolságra is), a volánt ugyanakkor semmiképp se rántsuk el, és ne próbáljuk kikerülni az állatot, mert ez szintén balesethez vezethet.

Forrás: MTI Fotó: Kovács Attila

Ha mégis bekövetkezik az ütközés, feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, mert a vad- és gépjármű ütközés közúti balesetnek számít. A helyszínelés jegyzőkönyve lehet az alapja az esetleges további ügyintézésnek. Értesíteni kell a területileg illetékes vadászatra jogosult szervezetet (általában vadásztársaságot) is, erről a rendőrség gondoskodik.

Az őz egyedszámát Magyarországon mintegy 380 000-re becsülik, az állat az ország egész területén előfordul. A hazánkban 2017-18-as vadászati évben elütött 6218 nagyvadból 4756 őz volt, és a balesetek jelentős része az üzekedési időszakban történt.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?