Új törvény élesedett: durva büntetés vár az élelmiszerhamisítókra

agrarszektor.hu
Az Agrárminisztérium kezdeményezésére az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi az élelmiszerbiztonságot veszélyeztető személyekkel szembeni büntetőjogi fellépést.

Az élelmiszerek hamisítása és az azokkal kapcsolatos csalások, illegális tevékenységek nem csak a hazai piaci viszonyokat zavarják meg, hanem kedvezőtlen helyzetbe hozzák a tisztességes vállalkozókat és a fogyasztók egészségét is veszélybe sodorják - írja közleményében az Agrárminisztérium. A Büntető Törvénykönyv (Btk.) új rendelkezése értelmében ezután fellelőségre vonhatóak azok a személyek, akik eddig egyes vállalkozások mögé bújva folytattak illegális vagy egészségkárosító tevékenységet. A személyes felelősségre vonás tehát lehetővé teszi, hogy aki a bűncselekményt elköveti, ne tudjon egy újabb cég létrehozása után ismét a piacon működni. A módosítás szerint továbbá, akit tetten érnek élelmiszerekkel való visszaéléssel, annak a büntetése arányos lesz az elkövetett tettel.

A nyár egyik legfontosabb és legszínvonalasabb eseménye a Kelet-magyarországi Agrárfórum, amelyet augusztus 9-én rendez meg Hajdúböszörményben a Portfolio gazdasági portál. A konferencia napirendre veszi az agrárium legjelentősebb és legaktuálisabb témáit az ágazat csúcsvezetőinek és döntéshozóinak részvételével. Szó lesz a magyar agrárgazdaság agrárpolitikai célkitűzéseiről, a nagy horderejű földszabályozási változásokról, a nyereséges növénytermelés alapvető feltételeiről és az állattenyésztés előtt álló fejlesztési-piaci lehetőségekről. A konferencia a Hajdúsági Expó programsorozatába illeszkedik, amely a térség legnagyobb agrárkiállításával és gépshow-jával is várja az érdeklődőket. Az augusztus 9-i konferencián a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráljon most!

A fogyasztói érdekek védelméhez elengedhetetlen az élelmiszerlánc biztonságának minél magasabb szintű védelme, a felderítés hatékonyságának és a büntetések visszatartó erejének növelésével. A Btk. módosítása lehetővé teszi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) speciális egységének az élelmiszerhamisítás elleni még hatékonyabb fellépését a csalást elkövető személyekkel szemben. A sikeres felderítéseket támogatja az a laborkomplexum is, ami a következő években mintegy 8 milliárd forintból épülhet meg.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Máthé Zoltán

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?