Jó hír a magyar gazdáknak: már tesztelik az árpát, amelyik ellenáll a gombának

agrarszektor.hu
Már a GM-növények tesztje is viták középpontjában áll Svájcban és egyelőre kereskedelmi forgalomba se kerülhet génmódosított termék az országban. A Zürichi Egyetem ugyanakkor engedélyt kapott olyan genetikailag módosított árpa vetésére, amely ellenállhat a gombás fertőzéseknek.

A svájci Zürichi Egyetem kutatói úgy módosították az árpa génszerkezetét, hogy képes legyen ellenállni a gombás fertőzéseknek. A svájci Szövetségi Környezetvédelmi hivatal közleménye szerint a termesztés engedélyezés előtt meg kell figyelni a GM-árpa növekedését, hogy kiszűrhessék a lehetséges természeti kockázatokat. Svájcban a génmódosított növények tesztje is viták középpontjában áll, ráadásul a GM-növények vetése 2021 végéig tiltott. Az egyetem mégis zöld utat kapott a tesztelésre, ugyanakkor megnyugtattak mindenkit, hogy az árpa biztosan nem juthat majd ki a kísérleti telepről.

"A kísérlet célja, hogy megfigyeljük, hogyan viselkedik a genetikailag módosított árpa nyílt vetési területen, illetve megbizonyosodjunk róla, hogy valóban ellenáll-e a gombás fertőzéseknek ilyen körülmények között is" 

- írta a közlemény. A kísérletben a termést üszöggombával és penészgombával is megpróbálják megfertőzni, hogy megnézzék, hogyan reagál - írta a Swissinfo. A tesztvetést öt alkalommal ismételhetik meg a kutatók, 2023 őszéig. A Greenpeace svájci szervezete ugyanakkor tiltakozott a kísérlet ellen.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?