Viharos szél jöhet!

agrarszektor.hu
A héten végig 20 fok alatt marad a hőmérséklet, és úgy tűnik, most végre több esőt kap a keleti országrész. Az időként erős szél és az ázott talaj miatt nemigen lesz időjárási ablak a permetezésre, ami az erősödő kártevőnyomás miatt aggaszthatja a gazdákat. A kiskertekben a levéltetvek szaporodtak fel nagy számban.

Ma a nap második felétől a keleti országrészben már szakadozik, csökken a felhőzet és ott némi napsütésre is van esély. Szórványosan alakulhat ki eső, zápor. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon időnként megerősödik, az Alpokalja térségében viharossá fokozódik. A hőmérséklet délután 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 10 és 15 fok közé hűl le a levegő, hajnalra 5-10 közé zuhan.

Kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés elsősorban az északi határszélen lehet. Többfelé lesz eső, zápor, néhol esetleg zivatar. Nagyobb területen és mennyiségben a keleti megyékben eshet. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúl északi felén meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. 

Szerdán, május elsején eleinte többnyire erősen, majd változóan felhős idő várható. Főként az ország keleti felén valószínű eső, zápor, de délutántól ott is egyre kevesebb helyen lehet csapadék. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?