Izocukor: nehéz időszak után stabilizálódik a piac (videó)

agrarszektor.hu
Hatvan-hetven százalékos kapacitással működik ma a Mészáros Lőrinc üzletember érdekeltségébe tartozó tiszapüspöki Kall Ingredienst Kft., és a kihasználtságot folyamatosan növelik a főként izocukor gyártással foglalkozó cégnél. Oláh Zsanett, a társaság ügyvezető igazgatója az agrarszektor.hu-nak adott videó interjúban elmondta, hogy a cég már huszonnégy országba szállítja termékeit.

Tavaly októberben kezdődött az első üzleti év a Kall Ingredienst Kft.-nél - nyilatkozta az agrarszektor.hu-nak Oláh Zsanett a Portfolio gazdasági portál Agrárium 2019 elnevezésű kecskeméti agrárkonferenciáján, amely az egyik legjelentősebb rendezvénynek számít az évindító hazai agráresemények között. Az évente 530 ezer tonna kukorica feldolgozására képes vállalat most 60-70 százalékos kapacitással üzemel, és az év végéig folyamatosan futtatják fel a termelést.

A korábbi nehéz piaci helyzet után emelkedésnek indultak az izocukorárak is, és a prognózisok további stabilizálódást vetítenek előre. Oláh Zsanett szerint az előrejelzések azt mutatják, hogy a Kall Ingredienst stabil növekedési pályára állhat. A vállalat ma már huszonnégy országba szállítja termékeit.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?