Óriási eredmény: Magyarország lett az EU egyik vezető izocukorgyártója

Óriási eredmény: Magyarország lett az EU egyik vezető izocukorgyártója

agrarszektor.hu
Európa élmezőnyébe tartozik Magyarország a kukoricából előállított izocukor gyártásában. Az éves uniós izocukor-termelés mintegy negyven százalékát, félmillió tonnát Magyarország állítja elő, amelynek közel hetven százalékát exportáljuk.

A Tiszapüspökiben található, magyar tulajdonú Kall Ingredients Kft. évi félmillió tonna kukoricát dolgoz fel, ezzel termelőkapacitása az egyik legnagyobb a térségben, ismertette csütörtökön a Kall Ingrediensnél tett gyárlátogatásán Erdős Norbert. Az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára felidézte, hogy a mezőgazdasághoz kötődő piaci szereplőknek az átlagnál is nehezebb a helyzetük, mivel több fronton is helyt kell állniuk. A kormány legfontosabb célkitűzése ezért a magyar vállalkozások támogatása, írta meg a Magyar Nemzet.

Tóth Anett, a Kall Ingredients ügyvezető igazgatója elmondta, a kukoricafeldolgozó vállalat egyszerre több szegmenst is képes kiszolgálni: az élelmiszeripar mellett a gyógyszer- és kozmetikai iparban, a fermentációs iparban és a takarmánygyártásban is érdekelt. Az ügyvezető emlékeztetett arra is, hogy a Kall Ingredients pályázott az Agrárminisztérium által tavaly elindított 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programra, valamint a Nagyvállalati beruházási programra. Így a 3,4 milliárdos fejlesztéshez közel 1,7 milliárd forintot nyertek el, amiből 2022-ben egy új üzemegységet szeretnének nyitni.

A vállalat 2017-ben indult, és rá két évre elnyerte a Magyar Agrárgazdasági Minőség díjat, amit azok a hazai agrárgazdasági vállalkozások kaphatnak meg, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt, és kiemelt fontosságot tulajdonítanak a minőségi munkavégzésnek, a jó minőségű termékek előállításának

- tette hozzá Tóth Anett.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02