Brutális áremelkedés a takarmánypiacon: itt vannak a számok

agrarszektor.hu
Közel hat százalékkal emelkedtek a takarmányárak 2018-ban az előző évhez képest, a leglátványosabban, 20 százalékkal, a takarmányárpa felvásárlási ára növekedett. 2015 óta a tejelő tehén takarmánykeverékek ára emelkedett a leglátványosabban, több mint 20 százalékos növekedés következett be ugyanis 2015 és 2018 között, így tavaly több mint 95 ezer forint volt egy tonna keverék ára.

A takarmánybúza felvásárlási ára 11, a takarmánykukoricáé 6,6 és a takarmányárpáé 20 százalékkal emelkedett 2017-hez viszonyítva. Az elmúlt években a takarmányárak kevésbé változtak, azonban több év után 2018-ban összességében 5,7 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest - derül ki a KSH adataiból. 

2015 óta a takarmánykeverékek árai nem változtak jelentősen, kivéve a tejelőtehén takarmánykeveréket, amely esetében 21 százalékos növekedés következett be 2015 és 2018 között. 2018-ban 1 tonna tejelő tehén takarmánykeverék ára több mint 95 ezer forint volt. Ezzel szemben a pulyka indítótakarmány ára 2018-ben csökkent 2015-höz képest, míg 2015-ben 116 ezer forint volt egy tonna, 2018-ban 109 ezer forintot kellett fizetni érte.

Címlap kép: MTI Fotó: Bugány János

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?