Szenzáció! Kiderült, hogyan lehet csökkenteni a sertésfertőzések terjedését

MTI
Csökkentheti a sertésfertőzések terjedését egy magyar fejlesztésű, uniós támogatással létrejött diagnosztikai eljárás - közölte a Galen Bio Diagnosztikai és Biotechnológiai Kft. kedden az MTI-vel.

Az 553,87 millió forint összértékű projekt 337,44 millió forint támogatást nyert a Széchenyi 2020 program keretében. A fejlesztés a Galen Bio mosonmagyaróvári és konzorciumi partnerként közreműködő Carlsbad Kft. újrónafői telephelyén valósult meg. 

Közeleg az évkezdet egyik legjelentősebb agráreseménye, a március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferencia. Tudni akarja, hogyan juthat hozzá az idei agrártámogatásokhoz és mennyi támogatást igényelhet? Hogyan változik a minden gazdálkodót érintő hazai földügyi szabályozás? A legfontosabb támogatási, jogszabályi és piaci változásokról kaphat fontos szakmai és gyakorlati információkat a szakpolitika, a közigazgatás és az üzleti élet csúcsvezetőitől, illetve első számú döntéshozóitól a március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferencián.

A közlemény szerint a februárban zárult projekt keretében kidolgozott eljárás a betegségek hatékony felismerésén túl a háttérben álló okok feltárását is lehetővé teszi, és egyebek között kimutatja a fertőzött sertéshús minőségváltozását. Az új módszer jobb diagnosztikai eredményeket biztosít a jelenleg elérhető kimutatási lehetőségeknél, a fertőzések megakadályozása ugyanis mérsékli a gazdasági károkat - tették hozzá. 

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?