2024. október 10. csütörtök Gedeon

Brutális állatkínzás és borzasztó körülmények - A kutyáival etette meg az elpusztult állatokat a gazda

MTI
Állatkínzás miatt vádat emeltek egy boconádi gazda ellen, aki borzalmas körülmények között tartotta haszonállatait és elhullott kecskéit a kutyáival etette fel - közölte a Heves Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szalóki Zoltán főügyész azt írta: az 51 éves férfi Boconád belterületén két lovat, szarvasmarhákat, valamint nagyobb számban juhokat és kecskéket tartott bekerített telephelyén. Tavaly tavasszal lakossági bejelentésre a helyszínen hatósági ellenőrzést tartottak, amely feltárta, hogy a vádlott durván és sorozatosan megszegte a haszonállatok tartására vonatkozó előírásokat.

Közeleg az évkezdet egyik legjelentősebb agráreseménye, a március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferencia. Tudni akarja, hogyan juthat hozzá az idei agrártámogatásokhoz és mennyi támogatást igényelhet? Hogyan változik a minden gazdálkodót érintő hazai földügyi szabályozás? A legfontosabb támogatási, jogszabályi és piaci változásokról kaphat fontos szakmai és gyakorlati információkat a szakpolitika, a közigazgatás és az üzleti élet csúcsvezetőitől, illetve első számú döntéshozóitól a március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferencián.

A szakhatóság munkatársai a telephelyen több mint egy tucat kecske, egy juh és egy szarvasmarha tetemét találták meg. A láncra vert kutyák előtt állati csontok és végtagmaradványok voltak, azt bizonyítva, hogy a férfi az elpusztult jószágokkal etette a kutyáit. A szarvasmarhák előtti itató száraz volt, a kecskék etetőjébe pedig több állat feje beszorult. A trágya az állatok elhelyezésére szolgáló szűkös karámokban térdig ért és az ott pangó vízzel keveredett.

A súlyos szabálytalanságok miatt a gazdát megbírságolták és kötelezték az előírások betartására, ám ez nem vezetett eredményre: a férfi továbbra sem gondoskodott az állatok vízellátásáról, nem intézkedett az elszaporodott rágcsálók irtásáról, a karámokat nem tisztította és a felgyűlt trágyát sem szállította el. A Hevesi Járási Ügyészség a közigazgatási eljárással párhuzamosan megindult büntetőeljárásban állatkínzás bűntettével vádolja a telephely tulajdonosát, akivel szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta. Emellett vizsgálják az állattartástól történő eltiltás lehetőségét is.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?