Tízezrek boroztak a hétvégén a Várban

agrarszektor.hu
A Balaton, a balatoni borászok és gasztronómia állt a 27. Budapest Borfesztivál középpontjában. A budai Várba látogató közönség mintegy 150 hazai és külföldi kiállító több ezer borát kóstolhatta meg a hétvégén. Az általunk megkérdezett borászok arról számoltak be, hogy jó évjáratnak tűnik a 2017-es, a szüret sok helyen már szeptember végén befejeződhet.

Évek óta az egyik legnagyobb magyar gasztro-rendezvénynek számít a Budapest Borfesztivál, amit idén 27. alkalommal rendeztek meg a budai Várban. A rendezvényen idén is több ezer bort lehetett megkóstolni, a Balaton borai pedig kiemelt hangsúlyt kaptak ebben az évben.

Az idei év fókuszába a Balaton, a balatoni borászok és boraik, a helyi gasztronómia és kultúra került, több mint 20 balatoni borászat részvételével. Az idei "Balaton MOST" program arra próbált rávilágítani, hogy a Balaton nemcsak a nyári hónapokban, hanem egész évben rengeteg élményt tud nyújtani.

A rendezvényen kiállító több mint 150 borászat az ország összes termőhelyét, és szinte összes szőlőfajtáját és bortípusát lefedte, több tízezer érdeklődő kóstolta a legjobb magyar borokat egész hétvégén.

Újdonság volt a Borfesztiválon a Vinometer online borkóstoló alkalmazás által kínált program. A Vinometer szakértői különböző tematikus kóstolóútvonalakat állítottak össze: a játékban résztvevők minden állomáson megkóstoltak egy-egy bort, melyeket az alkalmazás segítségével értékeltek. A nap végén a legjobbra értékelt borok közül egy-egy palackot sorsoltak ki.

A tradicionális szüreti felvonulást vasárnap rendezték meg. A Szentháromság térről induló menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó néptánc- és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkották.

Elégedettek a borászok

A fesztivál szombati napján az agrárszektor.hu által megkérdezett borászok úgy nyilatkoztak, elégedettek az idei terméssel, jó évjárat lehet a 2018-as. Mindenhol korábban kezdődött a szüret, és sok helyen október közepéig be is fejeződhet.

Villányban például - a meleg időjárás miatt - a szokásosnál öt-hat nappal korábban kezdték meg a borvidék sajátosságaként ismert portugieser vörösborfajtáját adó kékoportó szüretelését.

Villány testes, karakteres vörösborait adó bordeaux-i fajták közül általában szeptember közepén kezdik szüretelni a Merlot-t és a Cabernet Franc-t. Szeptember végén, október elején szedik a Sauvignont. A borászok szerint a bordeaux-i fajták szüretének időpontja is előrébb jöhet, a száraz, enyhén meleg idő kedvezne leginkább a helyi gazdáknak.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?