Durván megnehezítheti a gazdák életét az időjárás

agrarszektor.hu
A múlt héten meleg, többnyire száraz időben lehetett haladni a hirtelen jött jó időben igencsak megszaporodott mezőgazdasági munkákkal, a következő napokban azonban kissé változékonyabbra fordul Magyarország időjárása. Továbbra is marad a meleg idő, de a napsütés mellett többször erősebben megnövekszik majd a gomolyfelhőzet, és záporokra, zivatarokra illetve esőre is lehet majd számítani. Mindössze a szerda, a péntek és a szombat ígérkezik csapadékmentesnek.

Sokat száradt a talaj felső 20 centiméteres rétege az elmúlt hét kora nyárias hőmérsékletű, többnyire száraz időjárása mellett. Számottevő mennyiségű csapadék csak kevés helyen hullott, az is a hét elején. A belvízzel elöntött területek nagysága tovább csökkent, a belvíz által nem érintett területeken pedig kimondottan száraz a felső talajréteg. Ugyanakkor lejjebb haladva egyre több a nedvesség, és 50 centiméteres mélység alatt már nincsen vízhiány. A meleg időnek köszönhetően a talaj hőmérséklete is folyamatosan emelkedik, a felső 20 centiméteren 14 és 19 fok között alakul. A jó időben rohamos fejlődésnek indult a vegetáció, a gyümölcsfák pedig komolyabb lehűlés illetve fagy nélkül vészelték át a virágzás időszakát - írja a met.hu.

Az előttünk álló héten a naposabb és felhősebb időszakok sűrűn váltják majd egymást, főként gomoly- és fátyolfelhők lesznek az égen. Szerdán már nem valószínű számottevő csapadék, csütörtökön a nap második felében azonban eléri Magyarországot egy újabb hidegfront, amelyhez kötődően ismét lesznek záporok, zivatarok, amely vasárnap ismét visszatér. Összességében csapadéknyom és 15 milliméter közötti csapadékra lehet számítani, a záporos jelleg miatt elég változó területi eloszlásban. Ugyanakkor intenzívebb zivatarokból lokálisan ennél több is hullhat.

Szerdán a déli, kora délutáni órákban megélénkül majd a szél, csütörtökön pedig kimondottan szeles időre lehet számítani. Permetezésre a kora délelőtti illetve késő délutáni, esti órák mellett a pénteki, valamint a keleti országrészben a szombati nap lesz a leginkább kedvező. A hőmérséklet az átvonuló hidegfrontok ellenére is a sokévi átlag fölött alakul majd. Átmeneti, néhány fokos lehűlés pénteken valószínű, a többi napon maradnak a nyárias hőmérsékleti értékek.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?