2024. május 9. csütörtök Gergely

310 alá ugrott a forint

agrarszektor.hu
A szerdai érezhető erősödés után a csütörtöki napot is 310 alatt kezdte a forint, vagyis szép lassan kezd visszakapaszkodni az elmúlt hónap gyengülését követően. Közben az euró ismét erősödik a dollárral szemben, a feltörekvő piacokon pedig óvatos optimizmust láthatunk - írja a Portfolio.

Csütörtök reggel 309,4-nél járt a forint az euróval szemben, ez minimális gyengülést jelentett tegnap estéhez képest. A dollár 260,4 forintba került, míg a svájci frank 267,87 forintot ért. Tegnap érezhetően erősödött a forint az euróval szemben, így elkezdte ledolgozni az utóbbi egy hónapban összeszedett veszteségét. Az utóbbi egy hétben már 0,8 százalékos korrekciót láttunk, de egyhónapos időtávon még így is 0,7 százalékos gyengülésben van a magyar deviza.

310 alá ugrott a forint, most megint onnan fut neki

A dollár-forint árfolyamban még nagyobb kilengéseket láttunk az utóbbi napokban, mivel a forint erősödése mellett a dollár gyengülése is lefelé húzta a jegyzést.

310 alá ugrott a forint, most megint onnan fut neki

A forint versenytársai közül a lengyel zloty és a cseh korona is minimális elmozdulással kezdték a napot, miközben a feltörekvő piacokon az orosz rubel stagnál, a török líra 0,3 százalékos erősödéssel kezdett a dollárral szemben, míg a dél-afrikai rand 0,2 százalékos javulással kezdett korán reggel.

Az euró-dollár jegyzés esetében további emelkedést látunk ma reggel, 1,1873-ig erősödött az euró, ez 0,1 százalékkal magasabb a szerdainál. Ennek oka, hogy a piac kicsit visszavett a decemberi kamatemelési várakozásokból, bár még így is majdnem 87 százalékos eséllyel árazza az újabb szigorítást. A japán jen ma reggel 0,2 százalékos erősödéssel kezdett a dollárral szemben, míg az angol font 0,3 százalékos felértékelődéssel kezdett.

310 alá ugrott a forint, most megint onnan fut neki

Ma elsősorban a jegybanki megszólalásokra figyelnek a befektetők, a nap második felében megszólal Mario Draghi, az EKB elnöke, illetve a Fed részéről is jönnek nyilatkozatok.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02