Negatív rekord: elintézte az időjárás a francia szőlőket

agrarszektor.hu
1945 óta nem takarítottak be ennyire kevés borszőlőt Franciaországban, mint amennyi idén várható. A nagyon gyenge év a szokatlanul enyhe márciusnak és a fagyos áprilisnak köszönhető, a szakértők szerint azonban a forró nyár miatt a minőség kiváló lehet.

A betakarítás kezdetekor mindenhol úgy tűnt, hogy csak egy kicsivel lesz kevesebb az idei mennyiség, mostanra azonban jól látszik, hogy sokkal kevesebb a szőlő, mint amire számítottak - mondta Jérôme Despey, a bortanácsadó testület vezére. Az idei év betakarítása a legrosszabb lesz, amit 1945 óta tapasztaltak - tette hozzá.

A francia mezőgazdasági minisztérium szerint 37,2 millió hektoliter bor várható idén, ami 18 százalékkal kevesebb, mint ami 2016-ban volt, és 17 százalékkal alacsonyabb az elmúlt ötéves átlagnál.

A minisztérium adatai augusztus elején, a betakarítás előtt készültek. A szüret délkeleten két héttel hamarabb kezdődött idén, mint általában szokott. Bordeaux elsődleges bortermelő régiójában 40 százalékos termeléscsökkenésre számítanak, az északkeleti elszász szőlőültetvények, ahol elsősorban fehérborokat gyártanak, pedig szintén erősen érintettek a mennyiség visszaesésben - tájékoztatott Despey.

Az idei termeléscsökkenés főként a súlyos tavaszi fagynak tulajdonítható, amely a bortermelő régiókat különböző mértékben érintette - közölte a mezőgazdasági minisztérium. A brutális hideg kétszer is sújtotta az ültetvényeket egy héten belül áprilisban, és elpusztította azokat a törékeny hajtásokat és rügyeket, amelyek túl korán, az enyhe hőmérséklet után jelentkeztek márciusban. A fagy elleni küzdelem során a Bordeaux-i borászok olajhordókban tüzeltek, amelyeket elhelyeztek a szőlő sorai között, valamint óriás ventillátorokat is telepítettek az ültetvényekbe.


Veszteséges évre számítanak a burgundi régióban is, ahol az utóbbi években a szőlőt ismételten sújtotta a jégeső. A déli szőlőültetvények és a Rhône-völgy kivételesen száraz nyarat szenvedtek el, ami tovább csökkenti a hozamokat. Az aszálynak azonban előnye is van, ugyanis csökkenti a betegségek kialakulásának valószínűségét. Az elmúlt öt év alatt 2016-ra a jégeső miatt a burgundi régióban a szőlőnek csak a felét tudták betakarítani.

Svájcban, Ausztriában, Németországban és Magyarországon is hatalmas fagyok voltak, ami egyes területeken 30 százalékkal, sőt van, ahol 60 százalékkal is csökkentheti a betakarított szőlő mennyiségét. A bor, Franciaország egyik legnagyobb exportterméke, ezért is okoz hatalmas problémát, hogy a szélsőséges időjárás miatt a bortermelés mintegy 10 százalékát évről évre elveszítik.

Júniusban a Vinexpo borvásáron Bordeauxban a borászok megbeszélést tartottak, ahol a téma az éghajlatváltozás okozta károk enyhítésének lehetősgei voltak.

A termelők szerint a globális felmelegedés a szőlő korai éréséhez vezethet, ami megváltoztatja a cukor- és savszinteket, ez pedig alacsonyabb alkoholtartalmú és rosszabb minőségű borokat eredményez majd.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?