Mindjárt 310-nél a forint

agrarszektor.hu
Csütörtök reggel még erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben, majd délelőtt a júniusi költségvetési adat után fordult a kocka. A nemzetközi piacon is ingadozik a hangulat, a dollár gyengülésbe váltott - írja a Portfolio.

Csütörtök délutánra 309,46-ig gyengült a forint, ez már 0,2 százalékkal magasabb a tegnap esti árfolyamnál. A dollár 272,17-nél jár. A forint esetében az utóbbi hetek hirtelen gyengülésében szerepe lehet a júniusi költségvetési adatnak, mely jelentős hiányról tanúskodott. 

Reggel még a dollár is erősödéssel kezdett az euróval szemben, majd délelőttre fordult a hangulat, és gyengülésbe váltott az amerikai deviza. A japán jen ezzel párhuzamosan a 0,05 százalékkal erősödött a dollárral szemben, míg az angol font stagnálással kezdett.  

A forint versenytársai közül a lengyel zloty már majdnem fél százalékot esett szerdához képest, de a cseh korona is 0,2 százalékkal gyengült. A tágabban vett feltörekvő piacokon az orosz rubel 0,2 százalékkal gyengült a dollárral szemben, akárcsak a török líra, miközben a dél-afrikai rand a tegnapi nagy esés után stagnált.  

A címlapkép forrása: Shutterstock

 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?