Román étolajjal csaltak áfát, lebuktak

MTI
Több mint 300 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy étolaj-kereskedő bűnszervezet. A Romániából vásárolt étolajat Magyarországon értékesítették, és közben elcsalták az eladási árban szereplő áfát. A bűncselekmény akár 20 év szabadságvesztéssel is büntethető.

Egy étolaj-kereskedő bűnszervezet valótlan tartalmú számlákkal több mint 300 millió forint kárt okozott az állami költségvetésnek. A gyanúsítottakat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói fogták el - áll a hatóság közleményében.

A gyanú szerint egy kecskeméti férfi Romániából vásárolt étolajat, amelyet főként magyar éttermeknek, sütödéknek értékesített. Az eladási árban szereplő áfát többféle módszer ötvözésével csalta el. A bűncselekményhez nemcsak magyar, hanem cseh, szlovák, lengyel és román cégekből álló, fiktív számlákat kiállító hálózatot is felhasznált.

A NAV pénzügyi nyomozói és informatikai munkatársai egyszerre csaknem húsz helyszínen jelentek meg, és elfogták a bűnszervezet vezetőjét és tagjait. A kár megtérülésére járműveket, egy új építésű ingatlant, és a gyanúsítottak lakásán talált több millió forint készpénzt is lefoglalták. A bűnszervezet vezetőjét és négy tagját különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, és hamis magánokirat felhasználása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. Ez a bűncselekmény akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethető.

Egy éven belül ez a második eset, hogy az illegális étolaj-kereskedelmi piac jelentős szereplőjét leplezték le. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tavaly júniusban 26 ember ellen emelt vádat egy kiskunfélegyházi étolajgyártó cég működése ügyében. A láncolatot működtető étolajgyártó cég vezetője és társai csaknem három éven át több mint 4,1 milliárd forint áfával károsították meg a költségvetést.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?