Kínai helyett ehetnénk magyar hagymát is

MTI
Magyar vöröshagymából és fokhagymából augusztustól januárig ki lehetne elégíteni a hazai szükségleteket, mégis kínai, német, holland termékek árasztják el a piacot. Egy most létrehozott termelői munkacsoport ezen akar változtatni.

A magyar hagymaágazat versenyképességének növelését szeretné elérni, valamint a kereskedők és fogyasztók figyelmét kívánja ráirányítani a jó minőségű magyar hagymára az a termelői munkacsoport, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hozott létre - áll a köztestület közleményében. A szakemberek szerint a magyar áttelelő hagyma már várhatóan június 10. körül kapható lesz a piacon. Ezt követően a magyar vöröshagymából és fokhagymából augusztus végétől egészen a következő év januárig-februárig ki lehet elégíteni a belföldi igényeket. A munkacsoport főként azt szeretné elérni, hogy azokban az időszakokban, amikor van magyar áru a piacon, akkor azt forgalmazzák a kereskedők.

A NAK a szakmai segítségnyújtás mellett a piaci információk gazdálkodókhoz való eljuttatásához, és a piaci szereplők közötti kapcsolat erősítéséhez is támogatást nyújt. Emellett segíti a tárolhatóság növelését és a tárolókapacitások bővítését is annak érdekében, hogy például a vöröshagyma minősége a betakarítástól 5-6 hónapon keresztül a piaci igényeknek megfelelő legyen.

Magyarországon az éves átlagos vöröshagyma fogyasztás 8-9 kilogramm, fokhagymából pedig 0,8-0,9 kiló. Vöröshagymából 65-70 ezer tonna a termés, fokhagymából 6-8 ezer tonna. A termőterület az elmúlt években némileg csökkent, tavaly így mintegy 2 ezer hektáron termesztettek vöröshagymát, 915 hektáron pedig fokhagymát.

A fő vöröshagyma termőterületek Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében találhatók, amelyek 300-400 hektáros területek. Hajdú-Bihar, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében 100-150 hektár közötti a termőterület. A fokhagyma termőterületek döntő hányada, 85 százaléka Csongrád megyében található.

A hagymaexport nem jelentős, vöröshagymából mindössze 1-2 ezer tonna kerül külföldre, főként a környező országokba, Romániába, Szerbiába. Fokhagymából 600-800 tonna az export, ami jellemzően szintén a környező országokba, Romániába, Szlovákiába irányul.

Vöröshagymából 15-18 ezer tonna az import, ami leginkább Németországból, Hollandiából, Ausztriából és Szlovákiából származik. A fokhagymaimport elsősorban holland és német kereskedőkön keresztül érkező kínai áru, évente 1000-1400 tonna.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?