2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Közös nyilatkozatot fogadtak el a GMO-mentességért

agrarszektor.hu
Közös nyilatkozatot fogadott el tíz közép-európai és nyugat-balkáni ország agrár- és környezetvédelmi vezetője. A nyilatkozat célja, hogy összehangolják a GMO-ra vonatkozó politikájukat, és kijelentik benne, hogy GMO-mentes és hagyományos mezőgazdaságot szeretnének megvalósítani.

Tíz közép-európai és nyugat-balkáni ország agrár- és környezetvédelmi vezetője fogadott el közös nyilatkozatot, amelyben leírják, hogy GMO-mentes és hagyományos mezőgazdaságot szeretnének megvalósítani, és átvennék azokat a tapasztalatokat a szabályozásban, a védjegyezésben és a termelésben, amelyeket Magyarország, Ausztria és a többi elkötelezetten GMO-mentes ország már az elmúlt időszakban kialakított - derül ki az MTI közleményéből.

"Magyarország már az elejétől fogva kezdeményező volt a GMO-ellenes összefogásban" - fogalmazott Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Elmondta, hogy versenyelőnyt jelent a GMO-mentes termelés, hiszen a fogyasztóknak GMO-mentes élelmiszerre van igényük és Magyarország nem akarja beengedni a kockázatos mezőgazdasági megoldásokat. Magyarország Ausztriával és Németországgal együtt a júniusi agrártanácsülésen előterjeszti az európai szója nyilatkozat elfogadására vonatkozó javaslatát, amelyet a tervek szerint a brüsszeli állandó képviseleten júliusban írnak majd alá. Korábban már elindították a Szövetség a GMO-mentes Európáért kezdeményezést, amelyhez tizenegy uniós tagállam és hét unión kívüli ország is csatlakozott.

A fenntarthatóan működő üzemeket, valamint a géntechnikával való előállítástól mentes régiókat védeni kell, nemcsak az egészség és az etikus magatartás, hanem az új piaci esélyek miatt is. A vidéken működő családi vállalkozások nem tudják felvenni a mennyiségi versenyt a nemzetközi vállalatokkal. Ausztriában húsz évvel ezelőtt létrejött GMO-ellenes népszavazási kezdeményezést akkor 1,2 millióan írták alá, azonban az osztrákok még mindig döntően elutasítják a génmanipulált élelmiszerek fogyasztását - olvasható az osztrák környezetvédelmi minisztérium által kiadott közleményben.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02