Több mint 60 ezer palack készül a BalatonBorból

MTI
Huszonnégy pincészet részvételével készült el a régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor második évjárata. Az egységes megjelenésű palackokba a termelők 2016-os olaszrizlingje kerül. Idén a tavalyi mennyiség közel dupláját, több mint 60 ezer palackot dobnak belőle piacra.

Elindult a BalatonBor második évjáratának értékesítése. A 2016-os évjáratból a tavalyi mennyiség közel duplája, több mint 60 ezer palack készült. A BalatonBor igazi "fair trade" termék, hiszen a készítéséhez használt szőlő felvásárlására 130 forintos kilogrammonkénti minimálárat határoztak meg, segítve a régió szőlőtermelőit is - mondta el Gyukli Krisztián, a Rizling Generáció borszakmai összefogás elnöke.

A jelentkező pincészetek tételeit szakmai zsűri bírálta el, így kerülhetett idén 24 termelő reduktív olaszrizlingje a palackokba. Az április 22-23-i hétvégén, majd a következő szombaton és vasárnap is a Nyitott borok és nyitott pincészetek hétvégéjét tartják meg több mint 30 pincészet és étterem részvételével, majd május 13-án a balatonfüredi Rizling Tavasz elnevezésű rendezvényen mind a 24 idei BalatonBort meg lehet kóstolni.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?