Permetezők, vetőgépek: új szériákat dobnak piacra

agrarszektor.hu
A Lemken sokak számára egyet jelent az ekékkel, pedig a német központú cég szinte évről évre bővíti palettáját. Az idén két saját fejlesztésű újdonsággal is előrukkolnak: a Vega permetezővel és az Azurit szemenkénti vetőgéppel.

A Lemken az idei budapesti mezőgazdasági gépkiállításon jelentkezik először a teljes egészében saját fejlesztésű Vega vontatott szántóföldi permetezőgép-családjával, amelynek tagjai 3000-6000 literes tartállyal, illetve 15-30 m-es keretszélességgel rendelkeznek. Az eszköz ISOBUS-ra előkészített, tehát a precíziós gazdálkodásba is beilleszthető. Újfajta vázrendszere révén rendkívül alacsonyra sikerült helyezni a súlypontját, így minimális a borulás veszélye, a nagy méretei ellenére is stabil, vagyis biztonsággal használható mindenféle terepviszonyok között. A permetezőgép vezérlése teljesen elektronikus, nincsenek rajta csapok, hanem mindent egy monitoron keresztül irányíthat a kezelő.

A cég már a 2013-as hannoveri Agritechnicán bejelentette, hogy szemenkénti vetőgépet fejleszt, és hosszas előkészítő munka után az idén az Azurit márkanévre keresztelt eszköz is kapható lesz a piacon. Az ikersoros vetésre (a német cég ezt DeltaRow rendszernek nevezi) alkalmas vetőgép csoroszlyái egymástól 12,5 cm-re lévő ikersorokba helyezik le a magokat, és ezzel a módszerrel 70%-kal nagyobb életteret biztosítanak a fejlődő növények számára. A termék már gyártásra kész, és 2017-ben árusításra is kerül.

A Lemken tavaly év végével kivezette az Opal függesztett váltvaforgató ekéket a piacról, és helyettük a Juwel ekék mechanikus verziója lesz majd kapható. Nem volt semmi baj a régi termékekkel (sőt az Opal különösen jól csengő névnek számít), egyszerűen csak a traktorok megváltozott felépítése miatt mutatkozott szükség a cserére. Az erőgépek nagyobb kerekeihez, megemelt hasmagasságához a Juwel újfajta toronyrendszerrel próbál igazodni, és új opciók elérésére is lehetőséget biztosít. Hasznos kiegészítő például a rászerelt szántáselmunkáló, ami a hazai gazdálkodásban is egyre inkább teret hódít.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02