Ritka pimaszság: búzának álcázott földet adtak el ezek a csalók

MTI
Jogerősen három és fél év, illetve négy és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla két férfit, akik nagy mennyiségű búza értékesítése ürügyén csaltak ki jelentős összeget egy lengyel cégtől. A táblabíróság különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználása vétségében mondta ki bűnösnek tettesként, illetve bűnsegédként a vádlottakat.

Az egyik vádlott és időközben elhunyt társa teherautókkal több ezer tonna földet hordatott egy törökszentmiklósi telephely egyik gabonatárolójába, majd azt csaknem 40 tonnányi búzával letakarták. A fiktív gabonakészletből 3500 tonna étkezési búzát 33 ezer forintos nettó áron eladtak egy cégnek. Az üzletről - a búza eredetének igazolására - szerződés és átadás-átvételi jegyzőkönyv is készült, de ezek valótlan tartalmúak voltak, az eladó nem rendelkezett ennyi gabonával, a vevő pedig a vásárláshoz szükséges pénzzel.

Az új tulajdonos, az ügy másik vádlottja 2010 augusztusában az étkezési búzából 3200 tonnát értékesített közvetítőkön keresztül egy lengyel cégnek. Olyan szerződést kötöttek, amelynek alapján a vevő 1500 tonna ellenértékét előre kifizeti az eladónak. Ez meg is történt, a lengyel vállalkozás a magyar cég számlájára 61,5 millió forintot utalt át, amelyet a vádlott készpénzben felvett. Ezután a vevő tehergépkocsijai megjelentek a telephelyen, hogy a búzát elszállítsák, ám ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a tárolóban javarészt föld van, és csupán 38,94 tonna gabona, amely a föld eltakarására szolgált. A lengyel cég kára nem térült meg.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?