Kispórolják a tojást a tésztánkból

MTI
Előfordul olyan termék is, amely a címkén jelölt 8 tojás helyett csupán három és fél tojást tartalmaz kilogrammonként.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) célvizsgálata szerint a száraztészták mintegy 20 százaléka nem felel meg a követelményeknek a többi között a savfokot, a nedvesség- és a tojástartalmat tekintve - tájékoztatta a NFH hétfőn az MTI-t.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kiszűrése céljából tartott ellenőrzés során 48 féle száraztészta laboratóriumi vizsgálatát végezték el. Ez alkalommal a Magyar Élelmiszerkönyv erre vonatkozó irányelveit vették figyelembe.

A termékminták 6 százalékánál a megengedettnél nagyobb nedvességtartalmat találtak, a száraztészták 15 százaléka pedig a címkén feltüntetett tojástartalomnál lényegesen kevesebb tojást tartalmazott.

Leginkább a 8 tojásos száraztésztákkal volt gond: előfordult olyan termék is, amely a címkén jelölt 8 tojás helyett csupán három és fél tojást tartalmazott kilogrammonként.

A közlemény szerint a száraztészták nedvességtartalma is fontos paraméter, a magasabb nedvességtartalom ugyanis elősegítheti a mikrobák elszaporodását, a romlási folyamat felgyorsulása miatt pedig rövidül a termék eltarthatósági ideje. A tojástartalom pedig a száraztészták egyik legfontosabb minőségi paramétere, mert ez alapján választanak a fogyasztók.

Ezért a tojástartalommal kapcsolatos jogsértések esetén megállapították a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, megtiltották annak folytatását és fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki - közölte a NFH.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?