2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

A húságazat helyzetének javításáért tüntettek a fővárosban

agrarszektor.hu
Mintegy százan tüntettek a húságazat helyzetének javításáért és a munkahelyek megtartásáért a Vidékfejlesztési Minisztérium előtt szombaton a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) szervezésében. A demonstráción részt vevő húsipari dolgozók képviselőit, akiket Kapuvári József, a HDSZ elnöke vezetett, a tüntetés befejeztével fogadta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

A húsipari szakszervezet demonstrációján az államtitkár átvette azt a petíciót a HDSZ képviselőitől - amelyet a szakszervezet elnöksége Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek címzett. A petíció szerint a szakszervezet úgy ítéli meg, a döntés a kormány kezében van, hogy elhárítsa a további húsipari csődöket. Egyben jelzik: sem a tulajdonosok, sem a cégvezetések nincsenek abban a helyzetben, hogy a húsipar versenyképességét akadályozó feltételeken változtathassanak. Hangsúlyozzák, hogy az egész magyar húsipar mély válságba került.

Ezért kérik a kormányt, hogy dolgozzon ki intézkedéseket a húsipari ágazat helyzetének javítására, ezek véleményük szerint akár az egész élelmiszeripari ágazat versenyképességét is növelhetik. A HDSZ javasolja, hogy a feketegazdaság arányának csökkentéséért mérsékeljék az alapvető élelmiszerek áfakulcsát az Európában szokásos 10 százalék körüli szintre. Emellett a szakszervezet szeretné elérni azt is, hogy a kereskedelem szerkezetének átalakításával szűnjön meg az alapanyag-termelők és az élelmiszeripar gazdaságilag alárendelt helyzete. A HDSZ szerint támogatott hitelkonstrukciókkal kellene előmozdítani a cégek működési feltételeinek javítását.

A gyertyás demonstráción részt vevő húsipari dolgozók jelképesen összecsomagolták iparáguk munkaeszközeit. A tüntetés utáni egyeztetésen, a Vidékfejlesztési Minisztérium épületében Budai Gyula államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormányzati döntéshozók továbbra is elkötelezettek a Gyulai Húskombinát megmentése mellett. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Budai Gyula hétfőn egyeztet az adott települések önkormányzati vezetőivel a húsipari vállalatok problémáinak megoldásáról.

Lázár János hétfőn, miután tárgyalt a három város polgármesterével és országgyűlési képviselőjével azt közölte: a kabinet és az érintett önkormányzatok megmentik a gazdasági nehézséggel küzdő gyulai, pápai és kaposvári húsipari cégnél dolgozók munkahelyét. Elmondta: a polgármesterek és képviselők arról tájékoztatták, hogy komoly munkaerő-piaci problémát jelent a húsipari vállalatok gazdasági nehézsége és általában a magyar húsipar problémája. Ezért kérték a kabinet közreműködését a munkahelyek megmentésében, a kormány pedig vállalta, hogy mindhárom településen megadja a segítséget ahhoz, hogy a több száz munkahely - a beszállítókkal együtt több ezer ember megélhetése - garantálva legyen - mondta Lázár János, kijelentve: "meg fogjuk menteni ezeket a munkahelyeket", majd hozzátette azt is, szeretné az ügyet még decemberben lezárni. Arra a kérdésre, hogy milyen segítségre lehet számítani, az államtitkár azt válaszolta: egyelőre azért nem nyilatkozik konkrétumokról, mert a kormány és az önkormányzatok esetleges lépése üzleti érdekkörök szándékait sértené.

A mostani tárgyalásról a kabinet szerdai ülésén tájékoztatja a kormánytagokat Orbán Viktor miniszterelnök. A fővárosi demonstrációval egy időben Gyulán is tüntettek, mintegy húszan a húskombinát megmentéséért. Az érintettek abban bíznak, hogy a kormányzat olyan intézkedéseket hoz, amelyekkel segíti a gyulai húsipar megmentését - mondta el a szervező Magyar Szolidaritás Mozgalom gyulai csoportjának vezetője, Ruzsa György az MTI-nek.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02