2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Ismét gyűjt az élelmiszerbank

agrarszektor.hu
A Magyar Élelmiszerbank Egyesületnél idén a szokásosnál korábban, már november végén beindul a karácsonyi szezon, hiszen a szervezet november 23-án és 24-én országszerte összesen 230 áruházban, 3000 önkéntes segítségével fogadja a lakosság élelmiszer adományait. A CIB Bank főtámogatásával zajló gyűjtés eredményeként az egyesület legalább 15 000 rászoruló családot szeretne élelmiszercsomaghoz juttatni.

Karácsony előtt minden évben megnövekszik az adományt kérők száma és szerencsére az adakozási kedv is nagyobb ilyenkor, hiszen sokan érzik úgy, hogy az ünnepre mindenkinek "kijár" a terített asztal. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egész évben igyekszik támogatni a rászorultakat, ám az év végi ünnepekre kiemelt figyelmet fordít. A szétosztható adománykészletek növelése érdekében pedig az egyesület idén is megszervezi a már hagyománnyá vált éves élelmiszergyűjtését. Idén a számos önkéntes mellett hazai hírességek is támogatják a kezdeményezést: Jakupcsek Gabriella, Péterfy Bori, Szalóki Ági és Szekeres Nóra is a kiáll a kezdeményezés mellett.

2012. november 23-én, pénteken 15 és 20 óra között, november 24-én, szombaton pedig 8 és 19 óra között az ország 135 településén gyűjtik majd az Élelmiszerbank önkéntesei a vásárlók felajánlásait. Az országos akció során az Auchan, a METRO, a Penny Market és a TESCO láncok 230 áruházában várják a felajánlásokat, elsősorban a karácsonyi sütés-főzéshez felhasználható tartós élelmiszereket. Az összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank karitatív szervezetek közreműködésével a gyűjtések helyének közelében élő 15 000 rászoruló családnak juttatja el még az ünnepek előtt.

Az akció lebonyolításában körülbelül 3000 önkéntes vesz részt, köztük a CIB Bank mintegy 400 munkatársa. A Bank a tavalyi gyűjtés vállalati önkéntesség alapú támogatása kapcsán elnyerte a Magyar PR Szövetség CSR Best Practice Mintaértékű projekt díját.

"A tavalyi évben már bebizonyosodott, hogy noha a válság szinte mindenkit negatívan érint anyagilag, a lakosság szociális érzékenysége és az összefogás még ennél is sokkal nagyobb erő, hiszen 2011-ben közel kétszer annyi adományt kaptunk és tudtunk szétosztani, mint egy évvel korábban. Bízunk benne, hogy ez a tendencia idén is folytatódik, ugyanis már a nyáron érkeztek megkeresések a karácsonyi adományokkal kapcsolatban" - mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

Európa más élelmiszerbankjai is szerveznek a magyarhoz hasonló gyűjtést ezekben a napokban - a 2011-es akciók eredményeként összesen 39 500 tonna élelmiszeradományt tudtak szétosztani a helyi szervezetek az európai rászorulók körében.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02