Utólag mindent lehet? - rövidinterjú Szabó Rebekával

Agrárszektor
Szabó Rebeka, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának LMP-s tagja a tegnapi napon MTI-hez eljuttatott közleményében ítélte el Pócs János fideszes képviselő, a szakmaközi szervezetekről szóló törvényt módosító javaslatát, mely véleménye szerint csupán egy törvénysértés utólagos legalizálása. Ennek apropóján kerestük meg a képviselőnőt.

Agrárszektor.hu: Miért tartotta fontosnak, hogy közleményben is szót emeljen a javaslat ellen?

Szabó Rebeka: Pócs János beterjesztését finoman szólva is abszurdumnak tartom. Az indoklás azon részével tökéletesen egyetértek, hogy a jelenlegi szabályozás nincs tekintettel a mezőgazdaság sajátosságaira, ezt orvosolni kell, de nem ilyen módon. Felháborítónak tartom, hogy egy jelenleg is zajló vizsgálatot tesznek nevetségessé azzal, hogy utólagosan módosítanának az idevágó jogszabályokon.

Agrárszektor.hu: Ezzel együtt azért volt ennek az ügynek egy pozitív hozadéka is, nem? Gondolok itt a dinnyetermelők védelmére.

Szabó Rebeka
: Mindenekelőtt szeretném magam és pártom nevében is kijelenteni, hogy a termelők védelme egy fontos és legitim cél, egy olyan ügy, ami mögé bármikor hajlandóak vagyunk egy emberként odaállni. Nem vagyunk azonban meggyőződve arról, hogy ez történt. Több termelő keresett meg minket azzal, hogy egy fillérrel nem kaptak jobb árat az áruházláncoktól a termésükért. Miért is kaptak volna? A megállapodás kizárólag az értékesítési árakra vonatkozott, a felvásárlást illetően egy szó sem hangzott el. A termelők megsegítésének számos, rengeteg működő példával alátámasztott módja van, a szövetkezetek kialakulásának, a gazdák összefogásának elősegítése, hogy csak a legfontosabbat említsem. Álságosnak tartom, mikor anélkül hivatkoznak egy termelői réteg védelmére, hogy velük bármiféle egyeztetés történt volna. Egyetértek, a jogszabály hiányosságára megoldást kell találni. Az erre vonatkozó javaslatot azonban átfogó szakmai vitát követően nyújtsa be a szaktárca, ne pedig mindent és mindenkit megkerülve egy adott kérdésben személyesen is érintett képviselő.

Agrárszektor.hu
: Nem olyan régen hasonló dolog történt a hegyközségekről szóló törvény esetében is.

Szabó Rebeka: Pontosan. Ráadásul a szomorú a dologban, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának felháborodása nyomán kikényszerített szakmai egyeztetés végül azt az eredményt hozta, hogy valóban felül kell vizsgálni a jelenleg működő rendszert, vagyis Tiffán Zsolt beterjesztése végeredményét tekintve valós problémára irányította a figyelmet. A módot azonban ahogy ezek a javaslatok napvilágot látnak, közel sem nevezném demokratikusnak, még kevésbé elegánsnak.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?