A gabonakapcsolat

agrarszektor.hu
Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság a NAV által 1,3 milliárd forintos áfacsalással gyanúsított négy férfit. A kedd hajnalban elfogott gyanúsítottak egyike az augusztusi 30 milliós gabonalopási ügyben is érintett.

Összesen öt férfit fogott el összehangolt akció keretében a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), négyük ellen Győrött, egy ellen pedig Budapesten folyik eljárás. A hatóság által közöltek szerint a győri irányítású csoport gabonatermékek vásárlására alakított céget Sopronban és Bakonybánkon, s ezek részére mintegy 5 milliárd forintért vásárolt búzát, kukoricát, repcét Szlovákiában. A gabonát itthon értékesítette s közben a több mint 1,3 milliárd forintos áfát nem fizette be a költségvetésbe. A gyanúsítottak, köztük a csoport irányításával megvádolt T. Attila tagadják a vádakat.

Nem ez az egyetlen gabonaügy azonban, amivel kapcsolatban felmerült T. Attila neve, aki a Kisalföld információi szerint az augusztus eleji Veszkényben elkövetett repce és búzalopással is összefüggésbe hozható. Ennek során mintegy 30 milliós kár keletkezett, a Kapuvári Rendőrkapitányság az állítólagos áfacsaló-vezérrel együtt öt másik személy ellen folytat jelenleg nyomozást.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!