Ál-gabonakereskedőt fogtak Szolnokon, a kár több millió

agrarszektor.hu
Több millió forintot csalt ki vevőjétől az a jászkiséri férfi, aki nem létező búzáját kínálta eladásra a közelmúltban - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Szabó Zita tájékoztatása szerint a 33 éves T. László még augusztus 25-én vette fel a kapcsolatot egy kömlői férfivel, akinek takarmánybúzát kínált eladásra kedvező áron. Miután megegyeztek a többtonnás mennyiségben, a sértett több millió forintot adott át az áleladónak, majd várta a megadott címre a rakományt, ami azonban nem érkezett meg. A vevő többször kereste üzletfelét, aki valótlanul azt állította, hogy a rendőrség lefoglalta a búzát, amit a tehergépkocsival együtt az egyik hatóság telephelyére szállítottak. A feltételezett tettes és társa - utóbbi egy hivatalos szerv munkatársának adta ki magát - a sértettől további 600 000 forintot kért azért, hogy az állítólagosan lefoglalt szállítmányt kihozhassák a telephelyről.

A pénz átadására szeptember 18-án került sor a szolnoki vasútállomás parkolójában. A gyanúsítottra a rendőrök a helyszínen csaptak le a pénz átvételét követően. A szóvivő elmondta: T. László felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el tettét és többször volt büntetve hasonló jellegű cselekmények elkövetése miatt. Jelenleg is folyik ellene eljárás a rendőrségen. A Jászberényi Rendőrkapitányság csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt indított nyomozást az ügyben. A nyomozók további sértetteket keresnek, egyúttal várják azok jelentkezését, akiket hasonló módon károsítottak meg az elmúlt időszakban.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?