2024. október 22. kedd Elõd

A burgonya termelői ára csökkent, a gabonáké nőtt

agrarszektor.hu
16, 9 százalékkal emelkedett idén az agrártermékek termelői-ár szintje tavalyhoz képest, ezen belül a növényi termékek termelői ára 19,2, az állati termékeké pedig 12,7 százalékkal nőtt.

A gabonafélék termelői ára ez év szeptemberében 26, 6 százalékkal növekedett tavaly ilyenkorhoz képest, a búza és a kukorica ára minimálisan csökkent, az olajnövények termelői ára pedig 20,6 százalékkal nőtt. A burgonya termelői ára szeptemberben - a tavalyi jelentős emelkedés után - 44,9 százalékkal csökkent, a gyümölcsöké viszont 13,7 százalékkal emelkedett, az almáé átlag felett.

A vágóállatok termelői ára 13,1 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest. Az állati termékek ára 11,6 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a tej ára 14,5, a tojás ára 6,6 százalékkal haladta meg az előző évi szeptemberi értékeket - számol be a mfor.hu.

A burgonya ára 2011 első félévében még 41,8 százalékkal haladta meg az előző évit, ezután az idei jó terméseredmény miatt az árak igencsak visszaestek, így ebben az évben fokozatosan csökkentek a termelői árak.

A vágóállatok termelői ára 13,2, az állati termékeké 16,1 százalékkal emelkedett. A takarmányok ára is jelentősen, 34,5 százalékkal emelkedett január-szeptemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva, betakarítást követően az utolsó három hónapban a búza és a kukorica felvásárlási ára csökkent.

A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások árának 3,4 százalékos csökkenése, valamint az épületberuházások árának 2,1 százalékos emelkedése volt jellemző.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?