Várják a Széchenyi-tervet

agrarszektor.hu
A kistelepülések jövőjéről tartottak konferenciát Zala megyében, ahol többek között az is elhangzott, hogy a helyi vállalkozások már izgatottan várják az új Széchenyi-terv beindítását, emellett a nem gondolja a minisztérium, hogy a falvak kizárólagos meghatározó eleme ma már csak az agrárium lenne, ezért véleményük szerint mindenképpen újra kell gondolni a vidékfejlesztés célkitűzéseit - olvasható a Hírtv honlapján.

A vidékfejlesztési államtitkár elmondta, hogy a nyolcvanas évekhez képest jóval kevesebb családnak ad ma megélhetést az agrárszektor, épp ezért van szükség egy teljes szemléletváltásra, mivel csak így tudnak a kisebb települések újraéledni.

A Zala megyei régió amúgy is hátránnyal indul Magyarország többi régiójával szemben, hiszen több mint 250 településének lakossága leginkább nyugdíjasokból áll, és a munkalehetőségek is elég minimálisak. Nem véletlen, hogy a megyei önkormányzat a helyi vállalkozásokat támogatja. Céljuk az, hogy a helyi közintézmények ezektől a helyben készülő ételekből, és helyben elérhető szolgáltatásokból gazdálkodjanak, ezzel is elősegítve a helyi munkalehetőségeket - mondta Manninger Jenő, a Zala Megyei Önkormányzat (ZMÖ) elnöke.

Vannak települések, mint például Tófej, ahol a helyi ipar segítségével eddig elő tudták teremteni a szükséges pályázati önrészeket, de a jövőre újrainduló Széchenyi-tervet is nagyon várják már. A ZMÖ eddig úgy próbálta segíteni a kistelepüléseket és falvakat, hogy az önrészek kifizetésébe szállt be azoknál, akiknek saját költségvetésük ezt nem tette volna lehetővé.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?