Emelkedő termelői árak

agrarszektor.hu
Emelkedő tendenciát mutatnak az agrártermékek termelői árai, szeptemberben már 24,7százalékkal voltak magasabbak, mint az előző évben. Ágazatonként, a növénytermesztők a növényi termékekért 40,4, az állattenyésztők az élőállatokért, illetve az állati produktumokért 4,3 százalékkal jegyezhettek többet. 2010. január-szeptemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 2 százalékkal volt magasabb az egy évvel ezelőttihez képest - tudta meg az OrientPress Hírügynökség.

A burgonyafélék termelői ára mutatta a legmagasabb emelkedést szeptemberben, 70,3 százalékkal kaptak a tavalyinál többet a termelők az áruért. A másodikak voltak az gabonafélék 51,8%-kal, az olajnövényekért 38,4 százalékkal kaptak többet, az ipari növények, illetve a zöldségfélék termelői árai 20,5 és 17,5 százalékkal emelkedtek. A gyümölcsök esetében is nagy volt a növekedés, szeptemberben a tavalyihoz képest 47,9%-kal volt magasabb a termelői ár.

Az állattartásban már nem volt egészen egyértelmű ez a növekedés. Szeptemberben ugyanis a vágóállatok termelői ára csak fél százalékkal volt feljebb az érték, a 2009-esnél. A vágósertés például csökkent, 2,9%-kal míg a baromfi két százalékkal a vágómarha pedig 13,7 százalékkal nőtt. Az állati termékek is megoszlottak, a tyúktojás például 9,7%-kal csökkent, míg a tej termelői ára 22,5%-kal nőtt. Így összegezve az állattenyésztők átlagban 14,8%-kos termelői áremelkedést tapasztalhattak az állati termékek esetében.

A 2010. január-szeptemberben gyakorlatilag az összes növényi termékcsoport növekedést mutatott, az előző évhez képest. A gabonafélék ára 18,3 százalékkal haladta meg a 2009 azonos időszakit. A gyümölcsök áránál 36,8, a friss zöldségeknél 28,2 százalékos emelkedés figyelhető meg. A vágóállatok termelői ára 4,3 százalékkal csökkent, ezen belül a vágósertés és a vágóbaromfi ára 9,0, illetve 1,2 százalékkal esett vissza, a vágómarha ára 3,2 százalékkal nőtt. Az állati termékek árai 8,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?