Az import tejtermékek teret hódítanak

agrarszektor.hu
Magyarországon a hazai márkás tejtermékek egyre nagyobb területeken jelentkeznek, ráadásul az import is erősödik, ezek meghatározóak az itthoni kiskereskedelemben - írja az MTI.

2007-hez képest a hazánkban megjelenő importtermékek aránya 10 százalékkal nőtt, ez azt jelenti, hogy 10-ről 20 felé emelkedett, miközben a hipermarketekben ugyan ez a szám már 33%. Hozzá kell tenni, hogy ez 2009-hez képest 2%-kal csökkent.

Az importokra az úgynevezett UHT-s technológia a jellemző, ez olcsóbb terméket eredményez, eltarthatósága miatt, ráadásul az árszintet az is mutatja, hogy a hazai és import termékekre is jellemzően a részesedés kevesebb.

A sajt esetében az import termékek értékaránya 35 %-ról közel 37 százalékra emelkedett 2008-ról 2009-re, miközben ugyanezen időszakban a hazai gyártók részesedése csökkent nagyjából három százalékkal.

A tejszín esetében 2008 óta a hazai termékek aránya több mint 10 százalékot zuhant, míg értékben 42-ről 35%-ra hanyatlott.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?