Új tervek a Cerbonánál, bővíti exportját a székesfehérvári cég (x)

Agro Napló
A növekvő hazai és külföldi igények tették szükségessé azt a beruházást, a termelés bővítését, aminek keretében a Cerbona Élelmiszergyártó Kft. 500 millió forintból, egy új raktárt épített fel – hangzott el az új létesítmény ünnepélyes átadásán, közölte a cég lapunkkal.
 

A fejlesztésnek köszönhetően több mint duplájára nőtt a cég raktárkapacitása, amely lehetővé teszi a vállalat kibocsátásának növelését is. A Cerbona ügyvezető az eseményen úgy fogalmazott: az új, innovatív termékek sikere egyre igényesebb kiszolgálását teszi szükségessé.

A termelés bővítését és így az exportképesség fokozását teszi lehetővé a Cerbona Élelmiszergyártó Kft. számára az új raktár, amit szeptember közepén adtak át Székesfehérváron. A mintegy 500 millió forintos beruházás, 35 százalékos vissza nem térítendő uniós támogatással valósult meg. Így több mint duplájára emelve a Cerbona Székesfehérváron meglévő raktárterületét.

Az ünnepélyes átadáson Mészáros Tamás, a cég ügyvezetője elmondta: a fejlesztés révén a meglévő 3000 raklap mellett további 3200 raklap tárolására alkalmas területtel bővült a vállalat raktárkapacitása. A raktárépületbe új polcrendszert építettek fel és korszerű anyagmozgató gépeket is üzembe helyeztek a munka hatékonyabbá tétele érdekében.

„A tárolási kapacitás bővítése már önmagában jó jel, fontos esemény egy vállalat életében, hiszen mindenképp előrelépést jelent. A mostani esetben azonban talán még fontosabb az, hogy mindez hozzásegít minket ahhoz, hogy a termelési volumenünket is növeljük, hiszen a kiszállításig szakszerűen el tudjuk helyezni az így előállított többletet” – fogalmazott a cégvezető az eseményen.

Pókecz Attila tulajdonos és Mészáros Tamás ügyvezető

A Cerbona hazai piaci pozíciója, valamint az árbevételében és arányaiban is folyamatosan növekvő exporthányad persze nem véletlen. A cég működésében az elmúlt időszakban egyre hangsúlyosabbá vált az innováció. Ennek eredményeképp folyamatosan zajlanak a fejlesztések azzal a céllal, hogy kiszolgálhassák az egészségükre fokozott figyelmet fordító, mind tudatosabb fogyasztókat. Míg a társaság 2010-ben 50 különböző terméket állított elő, ez a szám mára meghaladja a 150-et.

Egy 2017-es új gluténmentes gyártócsarnok átadása révén a Cerbona kínálatában ma már sikerrel szerepelnek a laktóz-, illetve gluténmentes készítmények, a közelmúltban pedig a crunchy müzli termékek gyártását bővítették. A technológiai fejlesztés révén a Cerbona elindult a puffasztott termékek felé, de emellett egy másik kategóriában, a zabkészítmények között is sikeres termékeket vezettek be. Szintén új irány az elsősorban sportolóknak szánt proteinszeletek előállítása, melybe egy erre szakosodott startup kisebbségi tulajdonrészének megvásárlását követően vágtak bele.

A vállalat innovativitásának bizonyítéka az újhartyáni Cerbona Solar Park napelem-erőművének megvalósítása is. A létesítmény építése januárjában kezdődött, a munkálatok során összesen 9680 napelemet telepítettek a 76 ezer négyzetméternyi területre. Az itt megtermelt megújuló energia mintegy ezer, négyfős család egyheti energiaigényét fedezi, a napelempark pedig hozzávetőleg 14 ezer tonna széndioxid-kibocsátást akadályoz meg. A naperőmű éves energiatermelése megegyezik a Cerbona székesfehérvári üzemének két évnyi energiafelhasználásával. A cég büszke arra, hogy termékeit immár megújuló energiával állítja elő.

Mészáros Tamás az eseményen úgy fogalmazott: „a folyamatos innovációt, a mind korszerűbb és vonzóbb termékek kialakítását a vásárlók belföldön és külföldön is díjazzák. A növekvő igények kiszolgálására termelésbővítéssel válaszol a cég, amely szükségessé tette a raktárkapacitás növelését is. A mostani raktárátadás tehát a Cerbonára jellemző állandó fejlődés egy újabb mérföldköve.”

A Cerbona jogelődjét, a Fejér Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatot 1962-ben alapították, fő tevékenységi köre a gabonafelvásárlás és -őrlés, illetve a takarmánykeverék gyártása volt. Már 1987-ben elindult az extrudált snackek és reggeli pelyhek gyártása, 1988-ban pedig bevezették a Cerbona márkanevet. 1989-ben megkezdődött a müzli és müzliszeletek előállítása a cégnél. Mivel a termékkategória addig jószerével ismeretlen volt a hazai piacon, ezért a terméket ma is sokan a Cerbona márkanévvel azonosítják. A cégnek ma is meghatározó szerepe van a belföldi piacon, és piacvezető több kategóriában is, de a vállalat sikerrel jelent meg más országokban is. Ma a Cerbona mintegy 25 országba exportálja termékeit.

További információ:

www.cerbona.hu
facebook.com/Cerbona

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Bővül és erősödik az élelmiszeripar

Bővül és erősödik az élelmiszeripar

A következő időszakban bővül és erősödik az élelmiszeripar, a cégek növelik a hozzáadott értéket, hogy még több jó minőségű magyar élelmiszer kerüljön...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!