Új kombájn premierje a hazai piacon (x)

Agro Napló
Vámosszabadiban, a Vektor Holding Kft. központjában élénk érdeklődés mellett március első napjaiban mutatták be Magyarországon először a Rostselmash mezőgépgyár legújabb fejlesztését, a hagyományos szerkezetű, ugyanakkor igen korszerű felépítésű, Versatile RSM-161 tipusjelű arató-cséplőgépet.

A premier megnyitójában Pohárnok Pál, a Vektor Holding Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a Versatile gépeknek ők a kizárólagos hazai forgalmazói, de ezek mellett a Sola vetőgépeket, az Einböck talajművelő eszközöket, a Lely zöldtakarmány betakarítókat és az ID-David szőlőművelő adaptereket, sőt a kombájnokhoz a Ziegler különféle eszközeit is kínálják a gazdáknak, mezőgazdasági vállalkozóknak. A Rostselmash gyárat magyarországi képviselőjük, Bakonyi János mutatta be, hangsúlyozva: miután az 1992-ben privatizált Rostselmash 2007-ben megvásárolta a kanadai Buhler céget, a Versatile traktorgyár tulajdonosát, RSM-BMI néven a világ ötödik legnagyobb mezőgépgyártója lett.

A híres Don-parti gyáróriásban, ahol már 1926 óta folyik betakarítógép gyártás, és ahonnan megszámlálhatatlan mennyiségben kerültek ki a közelmúltból itthon is jól ismert SZK, NIVA és DON kombájnok, jelenleg a legújabb technológiával, a legjobb minőségű észak-amerikai (USA, Kanada) és európai (Németország, Svájc) alkatrészekből és részegységekből szerelik össze a világszínvonalú Versatile kombájnokat, járvaszecskázókat. A teljesen új RSM-161 (E) európai kivitelű gabonakombájn a 220 kW (300 LE) feletti extra kategóriába sorolható, magas műszaki tartalmánál fogva a legkorszerűbb márkák erős versenytársának tekinthető. Erőforrása egy 279 kW (380 LE) névleges teljesítményű Cummins QSL-9 típusú, hathengeres, 9 liter összlökettérfogatú, soros elrendezésű, gazdaságos üzemű dízelmotor, amely teljesíti az EUR-IV/Tier-4f szigorú emissziós normákat. Nyomatékrugalmassága meghaladja a 25 százalékot.

Az 1650 mm széles ferdefelhordója egy gyorsító dobon keresztül továbbítja a levágott terményt a cséplőműbe. A saját fejlesztésű, több dobos Tetra Processor cséplőrendszert egy 800 mm átmérőjű, 10 verőléces cséplődob és dobkosár, egy 320 mm átmérőjű továbbítódob, egy 750 mm átmérőjű leválasztódob és dobkosár, valamint egy független utócséplő rotor alkotja, amelyeknek ma a piac legnagyobb, 3,3 m2 a cséplő- és leválasztó összfelülete. A cséplődob fordulatszáma 300-920 1/min között változtatható a kezelőfülkéből. A kosárhézagok is a vezetőfülkéből állíthatók. A 6-rázóládás szalmatovábbító berendezés összfelülete 6,1 m2, amely alatt az OptiFlow elnevezésű, 2-lépcsős, 7,1 m2-es különleges kialakítású tisztítóberendezés gondoskodik a szem-szalma szétválasztásáról. A megfelelő tisztítólevegő mennyiséget hatszekciós szelelőventilátor biztosítja, amelynek fordulatszáma szintén a vezetőfülkéből szabályozható. A rostákról a szemtermés a magfelhordó csigarendszerrel a 10.500 literes magtartályba kerül, amelyből  a hidropulzátorral gerjesztett rezgő tartályfenék akár a 35 % nedvességtartalmú magtömeg hatékony ürítését is lehetővé teszi. A kihordócsiga 115 l/s ürítési teljesítménnyel 5 méter magasságban is 2 perc alatt leüríti a tartályt. A szalma aprítására és szétterítésére egy 4-soros, 64 késes, állítható ellenkéses, szalmaszecskázó berendezés szolgál.

A hidrosztatikus hajtású kombájn 3 fokozatú, elektrohidraulikusan kapcsolható sebességváltójával maximum 30 km/h sebességgel képes haladni. Kerekeit korszerű Mitas gumiabroncsokkal szerelik, amelyek mérete elől 680/85 R32, hátul 18,4 R24 alapkivitelben. Természetesen a vevői igények kielégítésére több más gumiméret, és gyártmány is rendelkezésre áll igény szerint. A gépkezelő a nagy légterű, panoráma üvegezésű, légrugós vezetőüléssel ellátott, klimatizált Luxury Cab vezetőfülkében, egy multifunkcionális kezelőkar és az Adviser-III fedélzeti számítógép, és a 10 collos érintőképernyős, színes monitor segítségével kényelmes körülmények között végezheti munkáját. A kombájn saját tömege adapter és üzemanyag nélkül hozzávetőlegesen 16.500 kg, adapter nélküli hossza 9,9 és szélessége alapkivitelben 3,5 méter.

A 7 vagy 9 méter széles Power Stream II elnevezésű vágóasztalának Schumacher-rendszerű bolygóműves kaszahajtása nagy vágássebességet és egyenletes vágást biztosít nyugodt járás mellett. A vágásmagasság  állítását a HSS elektrohidraulikus szabályzó teszi lehetővé.

Pohárnok Pál, a Vektor Holding Kft. ügyvezetője

Pohárnok Pál szerint a most bemutatott RSM-161 gabonakombájn szinte minden paraméterében versenyképes a kategóriájába tartozó CLAAS Lexion 660, John Deere T 660, New Holland CX 8080, Massey Ferguson MF 7370 vagy Deutz-Fahr 6095 HTS tipusokéval. Ugyanakkor 56 millió forint körüli irányára kedvező ár-érték arányt mutat a felsoroltak összevetésében. Ez felkeltheti a kombájnvásárlásban gondolkodók figyelmét. A gépújdonság tovább szinesítheti a hazai kombájnparkot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mezőgépész-technikusok versengtek Vépen

Mezőgépész-technikusok versengtek Vépen

Technikai tudás, folyamatos technológiai fejlődés, és generációváltás nélkül nincs jövő a mezőgazdaságban – köszöntötte az Agrárminisztérium miniszter...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!