Több mint 16.000 középiskolás közül került ki a Nagy Diák Agrárteszt 2. győztese (x)

Agro Napló
Rédler Zalán, a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium diákja volt az egyetlen, aki hibátlanul teljesítette a MATE támogatásával megvalósuló Nagy Diák Agrárteszt 2. döntőjét, így kerülhetett fel a dobogó legfelső fokára. A fiatal tehetség a hétköznapokban papagájokkal foglalkozik, így nem áll tőle messze a takarmányozás sem.

Mire szolgál a farmmenedzsment szoftver? Milyen technológiát alkalmaznak a precíziós tehenészetben? Mivel helyettesítenék a fogyatkozó beporzókat a modern agráriumban? Ehhez hasonló kérdéseket kellett megválaszolnia annak a több mint 16.000 középiskolásnak, akik a Nagy Diák Agrárteszt 2. online vetélkedőn szálltak versenybe a görögországi nyaralásért, az okostelefonért és az alumíniumvázas mountainbike kerékpárért.

A dobogó második fokára Varga Dávid, a Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium diákja, a harmadik fokára pedig Mihalovics Máté, a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium diákja állhatott. A három dobogós igen értékes nyeremények – egy görögországi nyaralás, egy okostelefon és egy alumíniumvázas mountainbike kerékpár – közül választhatott.

„A vetélkedő elsődleges célja az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok közt népszerűsítsük a mezőgazdaság legújabb vívmányait. Bátran mondhatjuk, hogy elértük a célunkat, hiszen 402 iskolából összesen több mint 16.000 diák töltötte ki az online kvízt, a legnagyobb városokból és a legkisebb falvakból egyaránt. Rendkívül fontos, hogy ezeket a fiatalokat, akik legjobbak generációjukból, megnyerjük a jövő agráriumának” – emelte ki Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora az Educatio kiállításon megrendezett ünnepélyes eredményhirdetésen.

Dr. Szayly József, a DUE Médiaügynökség ügyvezetője köszöntőjében rámutatott, fantasztikus teljesítményt jelent több mint 16.000 diák közül a legjobb tízbe kerülni. Mint mondta, ezek a vetélkedők a legváltozatosabb témakörökre adaptálhatók, így jelenleg is kitölthető több különböző diákteszt a médiaismeret, a filmek és a futball világában, idén ősszel pedig ismét várható az agrárteszt indulása is.

A MATE támogatásával megvalósuló Agrártesztben nemcsak a diákok, hanem az iskolák is versenyeztek. A Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégiumból 283 diák vett részt a versenyben, így a DUE felajánlásával 150 ezer forint hozzájárulást nyertek a tavaszi osztálykiránduláshoz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Elindult a MATE Alumni honlapja

Elindult a MATE Alumni honlapja

 A gödöllői székhelyű felsőoktatási intézmény számára kiemelten fontos, hogy végzett hallgatói nyomon tudják követni egymás szakmai pályafutását, karr...

Keresztféléves képzések a MATE-n

Keresztféléves képzések a MATE-n

Jövő év februárjában kezdhetik meg tanulmányaikat azok a már diplomával rendelkező hallgatók a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE), akik k...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!